Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2017. Szeptember 30. 08:34, szombat | Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Fordulatos meccsen minimális Alba-győzelem és előny a visszavágóra

Fordulatos meccsen minimális Alba-győzelem és előny a visszavágóra

Már a főtáblára jutás volt a tét a Bajnokok Ligája selejtezőjében, az Alba Fehérvár a Pinar Karsiyaka ellen játszott.

  • Nagyon rosszul kezdődött a meccs, a törökök az első negyedben szinte mindent bedobtak és vezettek is. Szünetig azonban nagyot javult, fordított, és végül nagyon szoros csatában két ponttal nyert is a magyar bajnok. A visszavágót hétfőn játsszák Izmirben.

Horton és Simpson után Macon is kidőlt, így három légióssal állt ki az Alba a török bajnokság legutóbbi kilencedikje ellen, ahol azért szintén volt hiányzó. A vendégeknél Dustin Hogue nem öltözött be, ott volt ellenben a soraikban régi ismerősünk, Jarrod Jones. A 2013-as, fehérvári bajnoki címe óta nagy utat bejárt, magyar állampolgársággal is rendelkező center a kezdőben volt a Karsiyaka csapatában, de nem ő, hanem Scott Wood volt az első percek főszereplője, aki két triplát is beemelt az Alba zónájával szemben. Lóránt is kintről szerezte a hazaiak első kosarát, de a törökök első négy támadása kivétel nélkül sikeres volt, így biztosan vezettek. Harris és Keller aktivitásával sikerült ugyan egyenlíteni, de az elképesztő formában dobó, az triplát emberről is beverő Wooddal nem tudott mit kezdeni az Alba - öt hármasig jutott tíz perc alatt! Ráadásul Jones is aktivizálta magát, és míg a hazaiak olykor homályt dobtak, a Karsiyaka nem tudott hibázni. A vendégek nyolcvan százalékkal (!) céloztak az első negyedben, és tizenhárommal is vezettek.

Kérdés volt, meddig tart ez az ihletett dobóforma a törököknél, avagy szigorít-e védekezésén az Alba. Türen végre dobást rontott kintről, de ekkor jött Kennedy és a palánk alatt szerzett kosarakat. A Tallin ellen remeklő Kasey Hill a 13. percben talált be először, aztán gólpasszt adott Harrisnek. Ekkor azért rontottak támadásban a csíkos mezesek, Filipovics Márkó szedte a lepattanókat és egy 9-0-ás rohammal zárkózott az Alba. Török időkérés jött, de hiába, Hill egy betöréssel egyenlített, és a ráadás büntetővel a vezetést is átvette! A dobásmutatót tekintve mintha másik meccs lett volna, most mi dobtunk triplákat, az első negyedben alig hibázó törökök pedig hét perc alatt hat pontig jutottak… Nem esett jó Türen dudaszós triplája és néhány ítélet sem, de Lóránt Péter iskolázott a palánk alatt és tartott a szűk előny. A szünetre már az Alba állt jobban a mezőnymutatót illetően, vagyis óriásit fordult a meccs a második negyedben.

Hill triplával nyitott a harmadik negyedben, Harris lemásolta – ilyen kezdést a törököktől láttunk a meccs elején. Ők most duplában utaztak, eleinte senki nem rontott dobást. Jarrod Jones sem, aki hét pontot hintett gyors egymásutánban. Nem a védekezésről szólt a játékrész eleje, sajnos támadólepattanókat engedett át az Alba, így tapadtak a törökök. Hill és Harris brutális alley-oopja robbantotta a csarnokot, majd végre kivédekezett egy támadást a csapat, és Lóránt kosara után időt kellett kérnie a Karsiyaka edzőjének. Csakhogy megint egy Hill-tripla következett, és már majdnem tíz volt az előny. Nem esett össze a Karsiyaka, Kennedy törte az utat, fizikálisan a várt szinten voltak a törökök. Markovics hármasára Jones felelt, Kovács Ákos pedig ziccer passzokkal hozta helyzetbe a társakat. A negyed végére egy bravúros, futtából eleresztett Markovics-hármas tett pontot, nyolccal vezetett az Alba egy remek meccsen.

Kennedy huszadik pontja vezette be a záró felvonást, ő és Jones vitte hátán a Pinart. A „mi Kennedynk”, a hasonló alkatú Alandise Harris is betolta ellenfelét, de a negyed elején mégis Dzunics Braniszlavnak kellett időt kérnie, mert könnyű kosarakkal feljött a Karsiyaka. Sok szabálytalanság tördelte a játékot, nagyobb baj volt, hogy megtalálta meccs eleji dobóformáját a Karsiyaka. Jones már huszonötnél tartott, közben nálunk Harris büntetőzgetett. Időkérés után amatőr hibát vétett az Alba, nem vitte át a labdát időben a másik térfélre, Ugurlu pedig ezt kosárral büntette, és vezettek a törökök. Büntetőkkel araszolt előre az Alba, fél perccel a vége előtt Keller Ákos egyet dobott be, de Lóránt visszaszedte a pattanót, őt is faultolták. Kennedy reklamált, technikait kapott, a fehérvári kapitány pedig bedobta a három büntetőt, és ismét az Alba vezetett! A hazai időkérést követően Hill labdavezetés közben elesett, nem szólt a síp, maradt 13 másodperc, hogy támadjanak a vendégek. Megvolt a helyzetük közelről és kintről is, de lejöttek a dobások, így két ponttal megverte igen erős ellenfelét az Alba Fehérvár, minimális előnyt szerezve a hétfői visszavágóra.

Alba Fehérvár - PInar Karsiyaka 92-90 (22-31, 27-15, 28-23, 15-21)

Alba: Hill 17/6, Markovics 15/9, Harris 19/6, Lóránt P. 24/6, Keller Á. 9. Csere: Fenner 6, Kovács Á. 2, Filipovics

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét