Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. Július 31. 19:09, hétfő | Helyi önkormányzati
Forrás: okkfehervar.hu

Isten hozott, ülj le kicsit közénk!

Isten hozott, ülj le kicsit közénk!

Ma kezdődött a Székesfehérvár-Öreghegy Rk. Plébánia Karitász Csoportjának napközis tábora a plébánia közösségi termeiben.

Az adományoknak és a különböző támogatásoknak köszönhetően összesen 36 gyermek napközbeni ellátása, valamint kulturált, tartalmas kikapcsolódása biztosított. A táborozó gyermekeket az első napon Deák Lajosné önkormányzati képviselő látogatta meg.

Kézműves és drámapedagógiai tábor vette kezdetét a mai nappal az Öreghegyi Plébánia közösségi termeiben. A Székesfehérvár-Öreghegy Rk. Plébánia Karitász Csoportjának szervezésében évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő tábor részleteiről Kádár Sándorné karitászcsoport vezető számolt be.

Elmondta, hogy pedagógusok bevonásával zajlanak a foglalkozások; a kézműves programokat a Szárazréti Óvoda egyik óvónője, míg a drámafoglalkozásokat a Vasvári Pál Gimnázium egyik tanára vezeti. Beszélt arról, hogy a gyerekek reggelit és ebédet kapnak, utóbbit a Zentai Úti Általános Iskolában fogyasztják el. Ezt, valamint a foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokat is ők biztosítják a gyermekek részére.

Pénteken Veszprémbe kirándulnak majd, ahol az állatkertbe, a várba, valamint a Szent Mihály-székesegyházba látogatnak el; természetesen ennek költségeit is a karitászcsoport biztosítja.

Beszámolt arról, hogy július elején szintén az ő szervezésükben Zánkán is lezajlott már egy családos tábor. Itt nem csak gyerekeket nyaraltattak, hanem egész családokat: fehérvári nagycsaládosok, illetve gyermekeiket egyedül nevelő szülők vehettek részt rajta csemetéikkel együtt. Ennek költségeit teljes mértékben a karitászcsoport finanszírozta, adományokból, pályázatokból, illetve különböző támogatásokból fedezve. Összesen 12 család nyaralását biztosították napi háromszori érkezéssel, szállással és a különböző szabadidős programokkal a heti táborozás folyamán.

A táborozókat az Öreghegyen az első napon Deák Lajosné önkormányzati képviselő látogatta meg. Mint elmondta, a székesfehérvári gyerekek számos városi tábor közül válogathatnak, és sok lehetősége van a szülőknek arra, hogy megtalálják azt a helyet, ahol a nyári szünetben értékes időt tudnak eltölteni gyermekeik.

Beszélt arról, hogy itt Öreghegyen is már évek óta zajlik ez a napközis tábor, amit a karitászcsoport szervez számos önkéntes segítségével; pedagógusok, nevelők, nagymamák bevonásával. Mint kiemelte, az ilyen városrészi táborokat azért is támogatja az önkormányzat, mert a gyermekek abban a közösségben érzik jól magukat, amit ismernek. Ezek erősítése pedig a városhoz való kötődés szempontjából elengedhetetlen.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;