Városlista
2018. december 13, csütörtök - Luca

Hírek

2018. Október 12. 13:15, péntek | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Közgyűlés - rendelőfelújításról és kerékpáros fejlesztésekről döntöttek

Közgyűlés - rendelőfelújításról és kerékpáros fejlesztésekről döntöttek

Pénteken reggel tartotta közgyűlését a város önkormányzatának képviselő-testülete, amelyen elindították kivitelező kiválasztását a Batthyány utcai rendelő épületének felújítására.

Elfogadták azt a javaslatot is, miszerint összesen ezer kerékpártámasz - ebből 250 még az idén - kikerül a város közterületeire.

Az ülés elején egyperces néma csönddel emlékeztek a szeptemberben elhunyt Dr. Martyn Gizella háziorvosra.

A testület támogatta a Béke tér 1-es számú társasház utcafronti homlokzatának a felújítását hárommillió forinttal, a Deák Ferenc utca 39. - Horváth István utca 23. szám alatti társasház esetében pedig a lapostető felújításához nyújt a város önkormányzata visszatérítendő(2.4M) és vissza nem térítendő(2.85M) támogatást.

A Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatói pályázatáról is döntött a közgyűlés. A Humán Közszolgáltatói Bizottság egyhangúlag támogatta Buriánné Tarró Edit Erzsébet pályázatát, melyet a testület is egyhangúlag hagyott jóvá. Buriánné Tarró Edit Erzsébet okleveles könyvtáros, történelem szakos tanár és felsőfokú kulturális menedzser, aki 1995-től kezdett dolgozik a Városi Könyvtárban. 2007-től vezeti a Széna Téri Tagkönyvtárat és 2014-től a tagkönyvtári olvasószolgálat osztályvezető helyettese. Kinevezése öt évre szól.

Egy Búr telepi és több Felsővárosi terület utca pontos nevét rendezte a testület. (A 8275. hrsz. út Madách köz lett, a 3128. hrsz. és 3488. hrsz. Tompa Muhály utca lett, a 3521/1. hrsz., 3521/13. hrsz. és a 3490/2. hrsz. út Gödör utca, a 3489. hrsz. és a 3549. hrsz. pedig Kecskeméti utca lett)

Elfogadták a képviselők a DEPÓNIA közszolgáltatási tevékenységének mérésére vonatkozó beszámolót. Steigerwald Tibor a napirend tárgyalásakor kérdésre válaszolva elmondta, hogy a számlázási rendszer Fehérváron rendben működik. Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, hogy az intézmények, gazdálkodó szervezetek zöldhulladék elszállítása nem a közszolgáltatás része, ennek ellenére az iskolákkal, óvodákkal partnerségi viszonya van a szolgáltatónak. Mint mondta éves szinten 3.6 köbméternyi zöldhulladékot szállítanak el díjmentesen az intézményektől is.

Döntöttek a Batthyány utcai rendelő épületének felújításáról és elindították a közbeszerzési eljárást a kivitelező kiválasztására.

Több egyeztetést folytatott le a város az elmúlt hetekben, hónapokban a kerékpáros szervezetekkel. Nem csak elvi döntést hozott a testület, hanem az első 250 kerékpártároló kihelyezése is elkezdődik. A város polgármestere Cser-Palkovics András kiemelte, hogy a következő években jelentős kerékpáros fejlesztések lesznek Székesfehérváron. Pásztor László az Magyar Kerékpárosklub fehérvári szervezetének vezetője elismerését fejezte ki a megtörtént fejlesztésekért és mint mondta várjuk, hogy mielőbb elkészüljenek a tervek is. „Közös érdekünk, hogy biztonságban elérjük az úti céljainkat. Nehéz jól közlekedni éppen ezért gyakorlott jogosítvánnyal is rendelkező kerékpáros aktivisták gyakorlati képzést tartanak Székesfehérváron, ami mindössze egy másfél órás közlekedési túra a városban.” Kérte, hogy az autósok és a kerékpárosok figyeljenek egymásra és üdvözölte a 30-as zónákat is. Hívta a képviselőket, hogy közösen biciklizzenek a városban!

A közgyűlést követően Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere kiemelkedően fontos döntésnek nevezte a Batthyány utcai rendelőintézet felújításának megkezdését. Elmondta, hogy a rendelőfelújítási programban az intézmények egy részét uniós forrásból, a másik részét pedig önkormányzati forrásból újítják fel a városban. Beszélt arról az új bizottságról is, amelyet felállított a közgyűlés és amiben olyan stratégiai jelentőségű, a város jövőjét érintő kérdéseket lesz lehetőség megbeszélni, melyek nem egy-egy évéről döntenek Fehérvárnak, hanem a következő évtizedekben lehetnek meghatározó kérdések. Ilyen például a klímavédelem, a város élhetőségének, környezetvédelmének ügye, vagy a digitalizáció és annak társadalomra gyakorolt hatása, különöse tekintettel a robottechnológia elterjedésére. Ez a bizottság foglalkozik majd az okos város fejlesztésekkel is. A város polgármestere örömét fejezte ki, hogy egyhangú döntéssel választották meg a bizottság tagjait. Minden parlamenti frakcióval rendelkező, a városi közgyűlésben jelen lévő párt delegálhatott képviselőt a bizottságba. "Az a cél, hogy olyan előkészítő döntéseket hozzunk, amelyek 3-4 ciklussal később éreztetik hatásukat. Létrehoztunk egy olyan kutatócéget is, amelynek pont az a feladata, hogy a döntési folyamathoz szükséges tudományos tevékenységet, a nemzetközi jó gyakorlatokat Székesfehérváron is fel tudjuk használni." - tette hozzá. Zárt ülésen döntött a közgyűlés a Siklósi Kutatóintézet felállításáról, amelynek vezetője Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum jelenlegi igazgatója lesz. A múzeum élén változásra kerül sor, új pályázatot írnak ki az igazgatói posztra, ez november 1-jét követően történhet meg.

Tovább erősödhet a város stratégiai szerepe és katonaváros jellege

Cser-Palkovics András polgármester a mai sajtóhírekre reagálva - amelyek a Honvédség átalakításáról és a Honvéd Vezérkar Fehérvárra költözéséről szólnak - elmondta, hogy Honvédelmi Minisztériummal, kormányzati szereplőkkel és katonai vezetőkkel folyamatos, stratégiai kérdéseket érintő egyeztetések zajlanak: "Arra törekedtünk a tárgyalások során, hogy olyan döntések szülessenek, amelyekkel tovább erősítjük a város stratégiai szerepét és olyan meghatározó, a város múltjából is fakadó, katonaváros jelleget is magába foglaló jövőképet vázoljunk fel ezen a területen, amely az erős gazdaság mellett a másik, kiemelkedően fontos lábát jelentik Székesfehérvár fejlődésének." - mondta el Székesfehérvár polgármestere, aki hozzátette, hogy a részletekről hamarosan hivatalos tájékoztatást adnak.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2018. December 10. 09:11, hétfő | Helyi

Az instáján tart fogadóórát hétfőn délután Fehérvár polgármestere

A múlt heti Facebook-on tartott fogadóóra után december 10-én, hétfőn 16.45-től az Instagram profilján tart fogadóórát Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András.

2018. December 07. 18:15, péntek | Helyi

Székesfehérvári gyártóüzembe is került a méreganyagot tartalmazó zabpehelyből

Méreganyag-tartalma miatt azonnali hatállyal vont ki a forgalomból gluténmentes zabtermékeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

2018. December 04. 09:27, kedd | Helyi

Parkolásról és közlekedésről kérdeztek a legtöbben a polgármestert

Ismét online fogadóórán válaszolt a fehérváriak kérdéseire Facebook oldalán Székesfehérvár polgármestere, a legtöbb kérdés ezúttal is a közlekedéssel és parkolóhelyekkel kapcsolatban érkezett.

2018. December 03. 13:20, hétfő | Helyi

Jelentősen csökkent a város felé a várakozási idő a plusz sáv megépítésével

Befejeződött a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében egy plusz kanyarodósáv kiépítése.