Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2010. Június 09. 13:32, szerda | Helyi
Forrás: Székesfehérvár.hu

Mezey György marad a Videoton mestere

Mezey György marad a Videoton mestere

Mezey György maradt a Videoton csapatának vezetőedzője. A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a tréner továbbra is a csapat élén marad. Mezey György beugróként ült le a Videoton padjára egy éve, és akkor úgy fogalmazott, célja,

– A bajnokság vége óta folyamatosan tárgyaltam a tulajdonosi körrel, mert pontosan meg akartam ismerni a vezetés további, rövidebb és hosszabb távú terveit. Ugyanakkor szerettem volna, ha ők is figyelembe veszik a véleményemet azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételek mellett lehet egy nemzetközi szinten is helytállni képes csapatot összerakni. Miután ezeket a feltételeket megteremtették és mindannyian úgy látjuk, hogy a tervek reálisak, a kérdést, amely arra irányult, hogy az én irányításom mellett folytatódik-e a szakmai munka a klubnál, lezártuk. A szakmai stáb az eddigi összetételben dolgozik tovább, az edzések hétfőn, június 14-én indulnak. Hogy mik a tervek? Folytatni a felfelé ívelő szereplést, illetve nemzetközi szinten minél jobban „beásni” magunkat az erősebb csapatok közé – mondta Mezey a vidi.hu-nak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 10. 09:33, szerda | Helyi

Hibaelhárítást végez a Fejérvíz a Ligetsoron, a környéken vízhiány várható

A munkavégzés idejére a helyszínen ivóvízszállító lajtos autót biztosítanak.

2024. Március 29. 09:12, péntek | Helyi

Nagypénteken Krisztus kereszthalálára emlékezik a keresztény világ

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek világszerte.

2024. Március 29. 09:04, péntek | Helyi

Online 280, papír alapon 340 forint április 1-től a nyugdíjas buszbérlet Fehérváron

Április elsejétől nagymértékben csökken a székesfehérvári helyi nyugdíjas bérlet ára.

2024. Március 21. 09:19, csütörtök | Helyi

Kevesebb halálos közúti baleset történt Fejér Vármegye útjain

Ülésezett a Fejér Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság, a március 20-ai évértékelőn vármegyei közlekedési szakemberek és együttműködő civilek vettek részt.