Városlista
2018. október 15, hétfő - Teréz

Hírek

2018. Január 12. 11:21, péntek | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

VÉGIG MEGÚJULT A SALÉTROM UTCAI SÉTÁNY ÉS AZ INTÉZMÉNYEK ELŐTTI TÉR

VÉGIG MEGÚJULT A SALÉTROM UTCAI SÉTÁNY ÉS AZ INTÉZMÉNYEK ELŐTTI TÉR

A Salétrom utcában mintegy 65 millió forintos önkormányzati beruházással újult meg a régi burkolat 6500 négyzetméternyi felületen és egységes sétány képét mutatja közösségi terekkel, és sok új paddal.

A megújult utcában Fehérvár polgármestere és országgyűlési képviselője a kivitelezővel közösen tartott bejárást csütörtökön délután.

A felújítás során a Civil Központtól egészen a „TB” mögötti parkolóig átépült a teljes Salétrom utca, ahol zöld szigetek, színes térkövek törik meg a teret, továbbá kialakult az iskola és az óvoda előtt is egy-egy nagyszerű közösségi tér.

Köszönöm a kivitelezőnek, hogy nagyon szép munkát végzett rövid idő alatt – mondta Cser-Palkovics András polgármester. Kiemelte, hogy „több ütemre osztottuk a Salétrom utca, illetve az intézmények előtti terek megújítását és a helyi gazdaság teljesítőképességének továbbá az adósságkonszolidációnak köszönhetően az ütemeket össze tudtuk vonni. Vidám, fiatalos ahogy a színes térkövek megtörik a teret, mint ahogy a Vasvári Pál utcában „kezdeményezésre” a térkövek egy része színessé vált. Nagyon sok pad épült, a növények telepítése pedig tavasz elején történik majd meg.”

Vargha Tamás országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy egy nagyon tetszetős közösségi tér alakult ki a Salétrom utcában, ami visszaigazolja az adósságkonszolidáció pozitív hatását, mely megszabadította a településeket a korábban felhalmozott adósságtól. Székesfehérvár példát mutat abból, hogy az adósságtól megszabadulva hogyan lehet jól és okosan gazdálkodni a forrásokkal úgy, hogy abból Székesfehérvár közössége profitáljon.

Egy olyan sétányt és közösségi teret szerettünk volna kialakítani, ami alkalmas arra, hogy az iskolai és óvodai rendezvények mellett a Salétrom utcában élők is megújult, szép környezetben tudjanak találkozni – mondta Molnár Tamás önkormányzati képviselő. Szeretnének olyan kisebb programokat is szervezni, mely az itt élők számára nyújt majd szórakozási lehetőséget. Kiemelte, hogy idén egy közlekedési tanpálya épül gyerekeknek a Salétrom utca végén.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2018. Október 15. 16:12, hétfő | Helyi

Adventi szelfipont - péntekig lehet szavazni, hogy melyik változat legyen

Adventre a Magyar Király Szálló előtti térre kerül majd egy új székesfehérvári szelfipont.

2018. Október 12. 13:21, péntek | Helyi

Átalakítják a Magyar Honvédséget, Fehérváron lesz a központ

Átalakítás elé néz a Magyar Honvédség, a Magyar Idők információi szerint januártól össze akarják vonni Összhaderőnemi Parancsnokságot (ÖHP) és a Honvéd Vezérkart,

2018. Október 12. 13:15, péntek | Helyi

Közgyűlés - rendelőfelújításról és kerékpáros fejlesztésekről döntöttek

Pénteken reggel tartotta közgyűlését a város önkormányzatának képviselő-testülete, amelyen elindították kivitelező kiválasztását a Batthyány utcai rendelő épületének felújítására.

2018. Október 11. 12:16, csütörtök | Helyi

Elkészül az új járda a Rádió lakótelepen - novemberben telepítik a növényeket

Elkészült a Rádió lakótelep melletti új térköves sétány a régi töredezett aszfaltjárda helyett.