Hírek
2017. Október 10. 08:05, kedd |
Külföld
Forrás: mti
A börtönből akart merényleteket kitervelni két iszlamista Franciaországban
Vádat emelt Franciaországban egy terrorellenes bíró egy 28 éves kameruni és egy 22 éves francia férfi ellen, mert a vád szerint Párizs külvárosában található börtönükből akartak terrortámadásokat kitervelni.
Az AFP francia hírügynökség hétfői jelentése szerint az ügyet ismerő egyik forrás elmondta nekik, hogy a két vádlott terrorista csoportot akart toborozni, és főleg rendőrök és börtönőrök ellen készültek támadásokra.
Egy bírósági forrás a francia hírügynökségnek azt mondta: mindkét férfi köztörvényes bűnöző, és a börtönben radikalizálódtak; terrorista bűnszervezet létrehozásával vádolják őket.
A kameruni elítéltet 2016 óta megfigyelte a francia belbiztonsági szolgálat (DGSI), és kiderült, hogy a férfi kapcsolatban áll valakivel Irakban vagy Szíriában, és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nézeteivel szimpatizál. A férfi elvileg kedden szabadul a börtönből, de az őt megfigyelő fedett ügynököknek arról beszélt, hogy szabadulása után merényletet fog elkövetni, ezért a terrorellenes ügyészség hónapokkal ezelőtt vizsgálatot indított ellene.
A DGSI mindkét gyanúsítottat kihallgatta. Egy réunioni francia állampolgárt pedig azzal gyanúsítanak, hogy "logisztikai segítséget" akart nyújtani a két férfinak. Ellene is eljárás folyik, és előzetes letartóztatásban van, mert korábban a közösségi médiában a terrorizmust éltető üzeneteket tett közzé.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 08:40, szombat | Külföld
Ukrajnai háború - Ukrán elnök: Oroszország Cirkon hiperszonikus rakétával mért csapást Ukrajnára
Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen
2025. November 15. 08:35, szombat | Külföld
A lengyel elnök újraaktiválná a V4 csoportot
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
