Hírek
2018. Február 07. 18:57, szerda |
Sport
Forrás: feol.hu
A Fehérvári Titánok esélyt sem adtak a Vienna Capitals farmcsapatának
Az Erste Liga rájátszásába kerülésért folytatott harcban létfontosságú összecsapáson fogadta a Vienna Capitals II együttesét a Fehérvári Titánok.
A hazaiak a feladatot sikeresen teljesítették, 3-0-ra győztek.
Talán a szezon legfontosabb mérkőzésére készültek mindkét oldalon, hiszen a playoffba kerülés volt a tét az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A Titánok sorsa azonban lényegében a saját kezükben volt, hiszen mindenképpen győzniük kellett ahhoz a rendes játékidőben, hogy a negyeddöntőbe jutás szempontjából biztonságban érezhessék magukat, bár ugyanez volt elmondható a bécsi farmcsapatról is – igaz az ő gólkülönbségük hat góllal rosszabb volt a meccset megelőzően, mint vendéglátóiké.
Varga Balázs lapos lövése okozott először kisebbfajta gondot Max Zimmermannak, majd Joe Antilla közeli löketénél Fortuna is a hálóőrrel volt, de végül védői eltakarították a pakkot kapuja elől. A harmad közepén kétszer egymás után emberhátrányba kerültek a kék-fehérek, de nem volt igazán átütőerő a bécsiek akcióiban, így túlélte a hazai csapat ezt a négy percet. Válaszul azonban a 14. percben egy formás támadás lezárásaként Szita Donát verte be Péter Balázs kapu mögül visszapasszolt korongját úgy, hogy Zimmermannak ideje sem volt arra, hogy a karját egyáltalán felemelje, 1-0.
Az első harmadból áthúzódó emberelőnnyel kezdte a középső húsz percet a Titánok csapata, de Antilla próbálkozásán kívül nem nagyon emelkedett Zimmermann vérnyomása. Ettől fellélegeztek a sárga mezesek, és néhány veszélyesnek tűnő támadásból Kornakker Dániel ketrece elé keveredtek, de ezúttal nem lehetett panasz a fehérváriak védekezésére, biztosan verték vissza ezeket a kísérleteket. Már attól tartottak a szurkolók, hogy ebben a harmadban nem láthatnak gólt, de ezt a sanszot nem adták meg a Titánok ellenfelüknek, a 36. percben egy kapu előtti kavarodás után Iiro Vehmanen volt a befejező ember, 2-0.

Akárcsak az előző harmadban most is előnnyel indulhattak csatába a hazai legények, és hasonlóan a húsz perccel korábbihoz, ezt a fórt sem tudták kihasználni. Még alig egészültek ki a bécsiek már jött az újabb kiállítás, Nicholas Kuqali került a büntetőpadra bottal akasztásért. Meleg pillanatokat éltek át a vendégek, ennek ellenére azonban több Zimmermann-védésnek köszönhetően maradt a kétgólos különbség. Aztán két perc elteltével a következő előnyt már nem hagyták veszni a kékek, Derek Schoemakers varrta fel a jobb felsőbe a pakkot, 3-0. Rögtön a középkezdést követően újra gólt kiáltottak a fehérvári szurkolók, de a kapu mögül jól látható volt, hogy a korong nem haladt át a gólvonalon Szita lövése után. Ezt a bírók videóelemzése is alátámasztotta. A 48. percben Christian Dolezal vezetőedző időkéréssel próbálta csapatát észre téríteni, de ez csupán időleges volt, mert egyértelműen érezni lehetett a bécsi ifjakon a fáradságot, amelyet nemcsak a szabálytalanságok számának növekedése bizonyított. A Titánok győzelméhez nem férhetett kétség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
2025. November 16. 08:30, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
2025. November 15. 08:44, szombat | Sport
Vb-selejtezők - Az ír kapitány szerint van esélyük a győzelemre Budapesten
2025. November 14. 10:04, péntek | Sport
Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a TippmixPRO Zemplén ralin!
Élménybeszámoló Juhász Csabitól a kalandos raliról…
