Hírek
2019. Március 09. 08:37, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
A Grazot is legyőzte itthon a Fehérvár AV 19
Újabb diadalt aratott az EBEL középszakaszában a Volán, amely úgy játszott gólgazdag meccset a Grazzal, hogy az összes találat az utolsó harmadban esett.
A fehérváriak az ötödik helyen állnak, de, ha vasárnap legyőzik a Klagenfurtot és a Salzburg kikap az éllovas Bécstől, akár a negyedik helyre is feljöhetnek.
A Bolzano elleni győzelemmel megalapozta az újabb sikert a Fehérvár AV 19, amelynek a mai mérkőzéssel együtt két meccse maradt arra, hogy megszerezze a lehető legkedvezőbb pozíciót az EBEL középszakaszában.
Megint négyet vágott Hannu Jarvenpaa együttese! Ugyanakkor minél több idő telt az első két játékrészből annál biztosabbak lettehünk benne, hogy a csapatok nem fognak dúskálni a gólokban. A hazaiak sokkal több kapuralövést engedtek el, de csak a harmadik játékrész elején tört meg a jég, igaz akkor eléggé!
Ekkor Wishart talált be a kék vonalról a Graz kapujába, megszerezve ezzel második találatát a Volánban. Álomszerűen alakult a folytatás, hiszen pár perccel később Vanttinen két gólosra növelte a hazaiak előnyét! Azonban nem dőlhettünk hátra, hiszen a harmad derekán szépítettek a vendégek.
Ennél jobban azonban nem tudtak felzárkózni, sőt Hári az ötvenhetedik percben 3-1-re módosította az állást, Sofron pedig nem sokkal a vége előtt beállította a 4-1-es végeredményt.
A Volán vasárnap este Klagenfurtban zárja a középszakaszt és, ha nyerni tud, a Salzburg pedig kikap a Bécstől, akár a negyedik helyen is végezhet, igaz ha minden kedvezőtlenül alakul akár lecsúszhat a hatodik pozícióba is.
Fehérvár AV 19 - Graz 4-1 (0-0) (0-0) (4-1)
Gólszerző:Wishart, Vanttinen, Hári, Sofron, ill. Ograjensek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 07:16, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 29. 15:00, hétfő | Sport
Vb-2026 - Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap
2026. Június 27. 06:40, szombat | Sport
Vb-2026 - A franciák simán nyerték a norvégok elleni csoportrangadót
A legutóbb ezüstérmes francia válogatott 4-1-re legyőzte a tartalékosan felálló norvég csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság I csoportjának bostoni mérkőzésén, így elsőként jutott tovább,
2026. Június 25. 15:44, csütörtök | Sport
Vb-2026 – Két csoportkör után Argentína a fő favorit az Optánál
A statisztikai elemzéssel foglalkozó brit Opta cég szuperszámítógépe szerint a csoportkör első két fordulója után a címvédő Argentína lépett elő fő esélyessé.
