Hírek
2020. November 05. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
A hadsereg segíti a kórházba került fertőzöttek ápolását Belgiumban
A belgiumi Liége tartományában lévő kórházakba katonákat küldött a belga hadsereg, hogy segítsék a koronavírus-fertőzöttek ápolását, mivel az egészségügyi dolgozók nem bírják ellátni az egyre több beteget
- írta szerdán a helyi sajtó. A hírek szerint a liége-i kórházak maguk fordultak a hadsereghez segítségért, mivel fertőzötteket kezelő egységeik túlterheltek voltak. A 70 ezer lakost számláló Seraing városába már megérkeztek az első katonák, akik várhatóan egy hónapig teljesítenek majd kórházi szolgálatot.
Cédric Smet százados úgy nyilatkozott a belga sajtónak, hogy a kirendelt katonák mindegyike rendelkezik egészségügyi végzettséggel, és egy 25 ágyas kórházi osztályt látnak el, ahol a lábadozó betegeket ápolják.
"Célunk, hogy a betegek teljes mértékben felgyógyuljanak, és hazabocsátásuk után ne kelljen őket újra felvenni ápolásra. Így könnyíthetünk az osztályok túlterheltségén" - jelentette ki.
A katonai személyzet a régió más kórházaiban is segít, hogy csökkenjen a belga egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás.
Belgiumban több kórházban beteltek az intenzív osztályok férőhelyei, kedden több koronavírusos beteget Németországi kórházakba szállítottak át.
A legfrissebb statisztikák szerint az országban lassul a járvány terjedése, a múlt héten négy százalékkal kevesebb új fertőzöttet azonosítottak, mint az azt megelőző hét napban. A kórházi felvételek száma azonban mintegy 10 százalékkal növekedett. Egészségügyi intézményekben szerdán 7231 fertőzöttet kezeltek, 408 beteggel többet, mint kedden. Az új fertőzöttek száma napi átlagosan 14 300 körül van.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
