Hírek
2020. Október 29. 12:09, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
A magyarok kétharmada takarékoskodik
Minden harmadik ember (31 százalék) kifejezetten a járványhelyzet miatt kezdett takarékoskodni, miközben 44 százalék már korábban is spórolt, és ezt a szokását továbbra is fenntartja,
a takarékoskodók így a magyar népesség háromnegyedét teszik ki - közölte az MTI-vel a takarékossági világnap alkalmából közzétett kutatásának eredményét a CIB Bank.
A pénzintézet közleménye szerint a takarékoskodók körének bővülése összefügghet azzal, hogy az elmúlt hónapokban a családi jövedelem a válaszadók 33 százaléka szerint csökkent.
A relatív többség, 36 százalék nyilatkozott úgy, hogy a váratlan helyzetek miatt tesz félre, 32 százaléknál az otthonról hozott minta, 21 százaléknál pedig a korlátozott pénzügyi mozgástér az első számú motivációja a spórolásnak.
Az országos kutatás alapján legtöbben az öltözködésen és a vendéglátáson spórolnak. A megkérdezettek 60 százaléka az egészségre, 54 százaléka a családra a válság körülményei között is hajlandó többet áldozni.
Egyedül a nyugdíj-közeli és friss nyugdíjas generáció, a 60-69 éves korosztály tagjai között fordult elő nagyobb számban az a válasz, hogy azért nem takarékoskodnak, mert "a jelennek élnek" - hívta fel a bank a figyelmet a felmérés egyik érdekes megállapítására.
A takarékossági világnap október utolsó munkanapja, amelyet az 1924-ben Milánóban rendezett első Nemzetközi Takarékbank Kongresszus óta ünnepelnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
2026. Június 30. 08:00, kedd | Belföld
Hőség - Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás
Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos
2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld
Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el
Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
