Hírek
2016. Július 30. 05:17, szombat |
Belföld
Forrás: mti
A Mercedes új gyára is komplex termelőhely lesz

A Mercedes második kecskeméti gyárában is lesz egy karosszéria-, egy felületkezelő és egy új összeszerelő üzem, valamint egy beszállítói ipari park
- ismertette Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke pénteken, az egymilliárd eurós beruházással megvalósuló új autógyár építésének bejelentését követően, a kecskeméti városházán tartott sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: a második gyár megépítésével a járműgyártó cég hosszú távú elköteleződést vállal a régióban, és stabil jövőképet tud biztosítani Kecskemét számára.
Christian Wolff elmondta: az új beruházás annak a szaktudásnak az igazolása, amelyet kecskeméti munkatársaik képviselnek. Nyitottságukkal és újító kedvükkel, "kecskeméti szellemiségükkel" viszik sikerre az autógyártást - fogalmazott.
Hozzátette: a helyszínválasztáskor Kecskemét mellett szólt a jó együttműködés is a magyarországi és helyi hatóságokkal. Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere elmondta: a város közgyűlése az elmúlt hónapokban számos olyan döntést hozott, amely által Kecskemét egyre vonzóbb befektetési helyszín. Ide sorolta, hogy fejlődik az infrastruktúra, óvodai férőhelyek jönnek létre, javulnak a lakhatási feltételek, folytatódik a minőségi szakképzés és a felsőoktatási képzés.
Kecskemét bírja a tempót - fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia. A polgármester szerint Kecskemét stabilan fejlődő gazdasági városként ismét felkerült a világ térképére. Azt ígérte, hogy a képviselőtestülettel közösen mindent elkövetnek azért, hogy a város néhány éven belül felzárkózzon ahhoz a lendülethez és dinamizmushoz, amit a Mercedes képvisel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.