Városlista
2025. július 8, kedd - Ellák

Hírek

2017. Augusztus 10. 19:19, csütörtök | Helyi
Forrás: okkfehervar.hu

A sportlövészet volt az egyik legnépszerűbb program a Napraforgó táborban

Eredményhirdetéssel zárult a Fejér Megyei Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége által szervezett sportlövészet ma délelőtt a Napraforgó Városi Napközis Táborban.

A szövetség valamennyi turnusban bekapcsolódott a tábor programjába, versenyt is hirdetve a gyerekek körében. A hathetes tábor holnap ér véget.

A július 3-i kezdés óta hat turnuson át tartott a Napraforgó Városi Napközis Tábor a Bregyó Sportcentrumban. Székesfehérváron tanuló általános iskolásoknak kínáltak sportolási lehetőségeket, gazdag kézműves programokat, intézmény-látogatásokat és strandolást. Több száz gyermek vett részt a táborban, a legtöbben egy-két turnus erejéig, 22 gyerek viszont a teljes hat hetet végigvakációzta a Bregyóban. A tábor térítési költsége idén is megegyezett a mindenkori napközis térítési díjjal, 100 gyermek teljes, 138 pedig ötven százalékos támogatásban részesült.

A Fejér Megyei Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége évek óta bekapcsolódik a programba, idén is valamennyi turnusban jelen voltak a sportlövészetet oktató szakemberek. A foglalkozásokon tíz évesnél idősebb gyerekek vehettek részt például légpuskával, légpisztollyal, de sok tanár és felügyelő is kipróbálta a sportágat. – fogalmazott Antal László, a szövetség elnöke.

Az iskolások körében versenyt is hirdettek, melynek eredményhirdetését ma délelőtt tartották. A lányok közül Bihari Júlia az első, Füzér Rebeka a második, Füzér Ottília a harmadik helyen végzett. A fiúknál Fodor Ádám teljesített a legjobban, őt követi Párkányi Ábel a második, míg Kozma Márk a harmadik legjobb eredménnyel. Kitartó teljesítményéért emléklapot kapott Andrási Benedek, Kerekes Kristóf és Somogyi Gergő.

A sportlövészet Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok és Viza Attila önkormányzati képviselő támogatásával valósult meg. Az eredményhirdetésen Östör Annamária úgy fogalmazott: a lövészet a tábori programok üde színfoltja volt, és fontos is, hiszen koncentrációra, fegyelemre tanítja a gyerekeket. Viza Attila hozzátette: örömére szolgált, hogy támogatásával segítette a programok megvalósítását, egyben köszönetét fejezte ki a szervezőknek.

A táborban készült fotók megtalálhatóak ezen az oldalon.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter

2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld

Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.

2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld

NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.