Hírek
2017. Október 19. 07:21, csütörtök |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
„A tűz csiholói” - utcaszínház lesz október 23-án Székesfehérváron
Idén is fehérvári fiatalok elevenítik meg október 23-án a Belvárosban az '56-os forradalom és szabadságharc eseményeit.
„A Tűz csiholói” című utcaszínházi műsort a város középiskolás diákjai adják elő két fehérvári forradalmár, Bokor Rózsa és Versegi Jenő Béla élete alapján. A műsorban mintegy 150 fiatal szerepel majd, melyet idén is Matuz János a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa rendez.
Szerdán délután a Váci Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola kaphattuk ízelítőt a műsorból. Az iskola vezetője Gróf Valéria arról beszélt, hogy az intézménynek nagy öröm, hogy a diákok a szakmájuk egy-izgalmas mozzanatával szerepelnek majd a műsorban.
Matuz János a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa elmondta, hogy igyekeznek minden évben magasabbra tenni a mércét a műsorral. Idén sikerült megnyernünk Dienes Ottót, Keszei István kortársát, akinek a nyitó és záró szövegei alkotják majd a műsor keretét. Bach D-moll toccátája lesz hallható élőben, ami alatt Cserta Balázs szaxofon kísérete különleges zenei élményt nyújt. Mintegy 150 résztvevő adja elő a mintegy 3 órás műsort. Tavaly Keszei István és Gumpl József története elevenedett meg a Fő utcán és idén is két fehérvári forradalmár Bokor Rózsa és Versegi Jenő Béla forradalmárok története köré épül fel az előadás, melyben Ferenczy Nagy Boglárka és Detre Soma alakítja majd a két főszereplőt.
Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András megköszönte a fiataloknak, hogy évről-évre részt vesznek a programokban, jelezve ezzel is, hogy a ma fiataljai sem felejtették el a múltat. „Menjünk el minél többen október 23-án a Belvárosba, ahol a fehérvári fiatalok idén megadják a lehetőséget nekünk, hogy méltó módon emlékezzünk meg '56-ról Székesfehérváron.”
Mint mondta Október 23. a fiatalok forradalma és fiatalok nélkül '56-ra emlékezni nélkül nem lehet, hiszen ők indították el azt a folyamatot, amire valójában emlékezünk ezen a napon. A mostani megemlékezés is azt fogja megmutatni, hogy a csatát ugyan lehet, hogy elvesztették a fiataljaink, de a háborút megnyertük.
Ünnepi műsor 1956. október 23-a tiszteletére.
Székesfehérvár, Városház tér
2017. október 23. 16 óra
Forrás: szekesfehervar.hu
Fotók: Simon Erika
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása