Hírek
2016. November 08. 07:45, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Az alaptörvény hetedik módosításáról szavaz ma a parlament
Az Országgyűlés mai ülésén szavaz az alaptörvény hetedik, Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt módosításáról, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését.
Az előterjesztés elfogadásához valamennyi képviselő kétharmadának támogatására, vagyis legalább két ellenzéki szavazatra is szükség van.
Az ülés reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a képviselők összesen tizenkét előterjesztésről szavaznak, köztük az alkotmánymódosításról is, amely a kormányfő szerint azt az új egységet fejezi ki, amely a kvótareferendum után jött létre. "Az alkotmányos identitás kérdése a jövő egyik fontos, de az is meglehet, hogy legfontosabb kérdése, és egyben a Brüsszellel fennálló vitáink summázata is" - fogalmazott a miniszterelnök javaslata tárgyalásakor.
Az öt cikkből álló változtatás értelmében bekerül az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, idegen állampolgár - a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek kivételével - Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.
Korábban egyik ellenzéki képviselőcsoport sem támogatta feltétel nélkül a módosítást, így kérdéses, hogy a kétharmados indítványt el tudják-e fogadni. A Jobbik ugyanis a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta elvárásként, míg az MSZP szükségtelennek tartja a változtatást, ezért már a javaslat tárgyalásában sem vett részt, az LMP pedig jelezte, nem nyomnak gombot a szavazáson.
Döntés várható továbbá a tavalyi költségvetési zárszámadásról, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövő évi költségvetéséről, valamint a dohánytörvény módosításáról is.
A szavazások után kilenc javaslat általános vitáját bonyolítják le a második ülésnapon. Ekkor kerülnek terítékre például a közbeszerzési és közlekedési törvények módosításai, valamint a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
2026. Június 30. 08:00, kedd | Belföld
Hőség - Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás
Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos
2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld
Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el
Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
