Hírek
2017. Július 26. 19:43, szerda |
Helyi
Forrás: fina-budapest2017.com
Cseh László: Mentem, ahogy csak tudtam
Cseh László szenzációs hajrával világbajnoki ezüstérmet nyert szerdán este a Duna Arénában 200 méter gyorson.
Világklasszis úszónk a futamot követően azt mondta, jó lett volna, ha van még öt méter a medencéből. Hozzátette, Chad Le Clos-tól kikapni nem szégyen, persze a himnuszt azért itthon szívesen meghallgatta volna.
- Magyar szempontból a legjobban várt döntő a férfi 200 méter pillangó volt. Kenderesi Tamás harmadik, Cseh László pedig a második legjobb idővel jutott a fináléba a japán Szeto mögött, de ott volt a legjobbak között a dél-afrikai Chad Le Clos is, aki hihetetlen tempóban kezdte a döntőt és nem fáradt el a végére sem.
Cseh László mindent megpróbált, de ezúttal nem lehetett megverni a dél-afrikait, aki a célig meg tudott tartani az előnyéből négy tizednyit. Cseh László másodikként csapott a célba, Kenderesi Tamás a negyedik helyen érkezett a japán Szeto mögött.
A címvédő Cseh 1:53.72 perccel csapott célba a 2012-es olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Clos (1:53.33 p) mögött, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi 1:54.73 percet úszott.
Cseh László a magyar csapat harmadik érmét szerezte.
A végeredmény:
- 1. Chad le Clos (Dél-Afrika) 1:53.33 perc
- 2. Cseh László (Magyarország) 1:53.72
- 3. Szeto Daija (Japán) 1:54.21
- 4. Kenderesi Tamás (Magyarország) 1:54.73
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
