Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2012. November 20. 05:00, kedd | Sport
Forrás: MTI

Dakar-rali - Bemutatták Szalayék új autóját

Dakar-rali - Bemutatták Szalayék új autóját

Új technikát vet be az Opel Dakar Team a 2013-as Dakar-ralin: a csapat versenygépét hétfőn mutatták be Budapesten.

Szalay Balázs, aki januárban tizenkettedszer vág neki a világ legnehezebbnek tartott raliversenyének, a sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatón elmondta, hogy a változó szabályok miatt új motort kapott a versenyautó.
"Az utolsó simításokkal vasárnap lettünk kész és egy rövid tesztelést is végeztünk" - mondta a pilóta, aki már alig várja, hogy sivatagi körülmények között is kipróbálja a Mokkát. "Egy 6,2 literes, 360 lóerős motor van a gépben. Továbbfejlesztettük a hűtési rendszert, mert azzal a legutóbbi viadalon is nagyon sok gondunk volt. Három hónapunk volt az autó megépítésére, ami nem túl sok, de a fiúknak van rutinjuk a gyors munkában."
Szalay Balázs az eddigi 11 verseny közül hét alkalommal ért célba, jelenlegi navigátorával Bunkoczi Lászlóval pedig mind a hat alkalommal eljutott a végállomásig.
A magyar páros tavaly érte el eddigi legjobb eredményét, a huszadik helyen végzett a Dakaron.
A viadalt az ötödik alkalommal bonyolítják le Dél-Amerikában. A legutóbbi megmérettetéshez hasonlóan a mezőny január 5. és 20. között ezúttal is három országot szel át és több mint nyolcezer kilométert tesz meg. A verseny Limában rajtol, majd Argentína érintésével Santiago de Chilében fejeződik be.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.