Hírek
2017. Július 27. 17:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Diplomaátadó ünnepség volt kedden a Corvinuson
A Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Karán kedden diplomaátadó ünnepséget tartottak.
Az eseményen Mészáros Attila alpolgármester is köszöntötte a végzős diákokat, felhívva figyelmüket a székesfehérvári álláslehetőségekre, és hangsúlyozva a BCE Székesfehérvári Campusának szerepét a város jövőjét illetően.
Július 25-én, kedden tartották a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Karának diplomaátadó ünnepségét. Csaknem kétszáz, köztük öt székesfehérvári születésű hallgató végezte el tanulmányait kommunikáció és médiatudomány, szociológia alap- és mesterképzésben, valamint a közgazdásztanár mesterképzésben és szakirányú továbbképzési szakon, és vehette át oklevelét.

Az eseményen köszöntőt mondott Mészáros Attila alpolgármester, aki a friss diplomások figyelmét a székesfehérvári álláslehetőségekre hívta fel, kiemelve a dinamikusan fejlődő város megtartó közösségének erejét: „(…) Keressék meg a lelki otthonuk mellett a hivatásuk, a munkájuk otthonát is. Legyenek valahol otthon a világban! Nézzenek körül, amikor munkát keresnek és vállalnak. Ne csak metropoliszokban gondolkodjanak, mint Budapest. Jöjjenek el és érezzék meg, milyen ereje van egy budapestinél kisebb, megtartó közösségnek." - mondta.

"Jelenleg Magyarországon a legnagyobb vásárlóerő, a legdinamikusabban fejlődő gazdaság, az egy főre jutó legmagasabb gépjárműszám, a megyei jogú városok között a legmagasabb átlagfizetés, szinte alig mérhető munkanélküliség, sőt magas munkaerőhiány Székesfehérváron van. A városnak, ami Önöket is várja, hogy a legnagyobb vállalatoknál, fontos projektekben elhelyezkedjenek és tapasztalataikat gyarapítsák." - fogalmazott Székesfehérvár alpolgármestere.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
