Városlista
2025. október 2, csütörtök - Petra

Hírek

2011. Július 17. 14:17, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress

Elhunyt Bicskei Bertalan

Elhunyt Bicskei Bertalan

Súlyos betegség következtében rövid szenvedés után, életének 67. évében szombat este elhunyt Bicskei Bertalan, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos oldalán olvasható összeállítás szerint szövetségi kapitányként kétszer irányította a magyar válogatottat, először 1989-ban, majd 1998-tól 2001-ig. Összesen 45 mérkőzést játszott vezetésével a nemzeti csapat. 2004-ben a malajziai válogatott szövetségi kapitánya lett, majd 2010-ben Libéria nemzeti együttesének irányítását vette át, az afrikai országból idén súlyos betegsége miatt tért haza.

***


Bicskei Bertalan 1944. szeptember 17-én született Budapesten, labdarúgó-pályafutását a Ferencvárosban kezdte. Első élvonalbeli klubja a Budapesti Honvéd volt, melynek színeiben 198 mérkőzésen védett az NB I-ben. A kispesti együttesből került a válogatott keretébe, a nemzeti csapatban egyetlen mérkőzésen állt a kapuban, 1973. június 13-án, a Svédország elleni vb-selejtezőn. Profi karrierjét az MTK-ban fejezte be, majd edzőként folytatta pályafutását. Azon kevés magyar edzők közé tartozott, akik elvégezték a világhírű kölni főiskolát.

Hat évig dolgozott az MTK pályaedzőjeként, majd az ifjúsági válogatott irányítását bízták rá, amellyel 1984-ben megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot. Ezt követően bajnoki címet nyert a Budapesti Honvéd vezetőedzőjeként (1988), később dolgozott Dél-Koreában is, ahol a Dawoo Royals együttesét bajnoki címhez segítette. Vezetőedző volt a svájci FC Luzern (1992-1993), az egyiptomi el-Maszri (1994), az MTK (1994-1995), a Kispest-HFC (1996-1997), a Győri ETO FC (1997, szakmai igazgató), a kínai Senjang (2002), a Videoton (2003) és az Újpest FC (2006) felnőtt gárdáinál is. 2007-ben a magyarországi edzőképzés vezetőjének nevezték ki.

OrientPress Hírügynökség
Kép: mlsz.hu

Címkék: elhunyt

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán

54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van

2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld

Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre

Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.

2025. Október 01. 07:44, szerda | Belföld

Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem és a BMW Debrecen

Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Debrecen, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón.

2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen

Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.