Hírek
2018. Január 24. 10:34, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
ELKÉSZÜLT A TEMETŐ BŐVÍTÉSE A BÉLA ÚTON - 202 FÁT IS ÜLTETTEK A TEMETŐBEN
Elkészült a Béla úti temető új parcelláinak kialakítása. Az 1984-ben megnyitott sírkertben több mint 8800 sírhely van és jelenleg 2100 a kiadható sírhelyek száma.
A mostani bővítés várhatóan 10-15 évre szól. Nem csak utakat, sétányokat építettek, hanem 202 fát is ültetett a Városgondnokság a temetőkertben.
A Béla úti temetőben komoly fejlesztési munkákat végzett el tavaly a Városgondnokság és a 2018-as költségvetés is 115 millió forintos fejlesztési forrást tartalmaz a temetőre vonatkozóan. Az idei évi fejlesztés az urnás temetkezési parcella növelését jelenti, illetve közműépítési feladatokat kell elvégeznie a Városgondnokságnak.

A Béla úti temető új parcelláinak kialakítása a belső utak és sétányok építése mellett növénytelepítéssel is együtt járt.
A összesen 202 előnevelt, többször iskolázott, nagy körméretű, földlabdás növényt ültettek el. Olyan fákat, amik temetői környezetbe illők és néhány év alatt árnyékot adnak a temető új parcellái fölé. Juhar, ostorfa, nyírfa, tölgyfa és két fajta kőris került a temetőbe.

A temető nem az örömről és a mosolyról, hanem a gyászról, az emlékezésről és úgy gondolom, hogy nem mindegy, milyen körülmények között emlékezhetünk szeretteinkre - mondta Cser-Palkovics András polgármester. A régi temetőkkel sajnos nagyon sok probléma van és korlátozni kellett több helyen a temetkezési lehetőséget, viszont a Béla úton volt lehetőség a temetőkert bővítésére.
A mostani bővítést 10-15 évre tervezték
A Béla úti temető 1984-óta működik és 36 hektáros területen található. Összesen 8816 sírhely található a temetőkertben, a kiadható sírhelyek száma pedig 2100 jelenleg. A temetőben ingyenesen használható elektromos kisbusz áll a látogatók rendelkezésére, ami egészen a helyi járatos buszmegállóig kimegy és szállítja a temetőlátogatókat.
A temetői kisbusz menetrendje:
Buszmegállóból indul a Béla úti köztemetőbe: 9:15, 10:50, 13:15, 15:00
Béla úti köztemetőből indul a buszmegállóba: 10:05, 11:35, 14:05, 15:40

Bozai István városgondnok arról beszélt, hogy a város öreg temetőiben nagyon nehézkes már a sírok megközelítése, a temetkezés és a temetőlátogatás is. A Béla úti sírkertben viszont szilárd burkolatú utak, rendezett környezet található, ahol kényelmesen az idősebbek is könnyebben tudják megközelíteni a sírokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a temető nyitva tartási idejében be lehet hajtani gépjárművel is és mindenkinek ingyenesen rendelkezésre áll a két éve mindenszentekkor üzembe helyezett elektromos kisbusz is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld
A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód
Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel
December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
