Városlista
2025. október 2, csütörtök - Petra

Hírek

2013. Január 30. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Elkezdődött a földbérletek vizsgálata

Elkezdődött a földbérletek vizsgálata

Megkezdte a haszonbérleti szerződések felülvizsgálatát a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet – tudta meg a Magyar Nemzet Budai Gyulától. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta, hogy minden földbérletet ellenőrizni kell, és amennyiben a szerződésben foglaltakat a bérlők nem teljesítik, úgy a megállapodást felbontják, és a területeket ismét meghirdetik.

A szervezet elsősorban azokat a megállapodásokat nézi át, amelyek esetében a nyertes gazdálkodók nem rendelkeztek haszonállatokkal, de vállalták, hogy egy éven belül a birtoknagyságnak megfelelő állományt fognak tartani. Akik a helyszíni ellenőrzés során nem tudják felmutatni az elvárt számú haszonállatot, azoktól visszaveszik a birtokot. A jelenlegi kabinet idején eddig három pályázati körben 65 ezer hektárból már több mint 40 ezret meghirdettek. Ebből több mint 25 ezer hektárt őstermelőknek, egyéni vállalkozóknak, családi gazdálkodóknak ítéltek oda. Az első körben húszezer hektáros területre kötöttek 1260 szerződést. Jelenleg ezek rendes éves felülvizsgálata kezdődött el.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld

Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása

Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.

2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot

Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát

2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán

54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van

2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld

Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre

Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.