Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2017. November 21. 14:35, kedd | Kék hírek
Forrás: mti

Előzetesben vannak a több megyére kiterjedő sorozatbetörések gyanúsítottjai

Előzetesben vannak a több megyére kiterjedő sorozatbetörések gyanúsítottjai

Előzetes letartóztatásban van az az öt feltételezett elkövető, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy az eddigi adatok szerint 12 megye 30 településén törtek be kertvárosi családi házakba,

ahonnan aranyórát, ékszert, készpénzt, valutát vittek el - közölte Szintai Zoltán rendőr alezredes, Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnügyi osztályvezető kedden Szolnokon.

Szintai Zoltán az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei valamint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közös sajtótájékoztatóján elmondta: K. István és társai a többi között Szolnokon, Karcagon, Debrecenben, Orosházán és Kalocsán követtek el bűncselekményt, az okozott kár eddig több mint 10 millió forint. Hozzátette: az ellopott értékek egy részét később értékesítették a gyanúsítottak.

Hasonló módszerrel elkövetett lakásbetörés miatt jelenleg több mint ötven ügyben folytat vizsgálatot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, a gyanúsítottak lehetséges szerepét a folyamatban lévő ügyekben is vizsgálják - számolt be.

A 2017 májusi betörésekről - amelyeket jellemzően pénteken és szombaton hajtottak végre - gyűjtött információk alapján a nyomozók megállapították, hogy az esetek több hasonlóságot is mutatnak és a nyomozások szálai egy irányba mutattak. Az elkövetési módszert elemezve, az ORFK bűnügyi elemző-értékelő szolgálatának támogatásával a szolnoki nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a betöréseket feltehetően ugyanazon csoport tagjai követték el az ország több megyéjében - közölte Szintai Zoltán.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai október 28-án Kalocsán fogtak el három embert, negyedik, szökésben levő társukat egy nappal később.

A csoport ötödik tagját november 14-én kapták el a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei.

A nyomozók a házkutatások alkalmával több ékszert is lefoglaltak, a tulajdonosok azonosításához a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság külön felhívást tesz közzé a rendőrség honlapján.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás