Hírek
2018. Április 24. 19:29, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Emlékérmeket és kitüntetéseket vehettek át az egészségügyben dolgozók
A Fejér Megyei Szent György Kórház hagyományos Szent György-napi ünnepségén a kórházban dolgozó emberek emlékérmek és kitüntetések formájában kapnak visszajelzést arról,
hogy milyen fontos a napi munkájuk az intézmény és a lakosság számára is. Régi hagyomány már a Szent György-napi rendezvény a kórházban, az ünnepséget 1994. óta szervezik meg.
Az idei évben Szent György Emlékérmet vehetett át Dr. Rüll Miklós, a Fül-Orr-Gégészeti Osztály osztályvezető főorvosa, Dr. Móricz István, a Fül-Orr-Gégészeti Osztály főorvosa, Dr. Varga Attila, a Pszichiátria Osztály főorvosa, Bokorné Sike Erika, a Reumatológia osztályvezető főnővére, Petrov Lajosné, a Csákvári I. Krónikus Belgyógyászat osztályvezető főnővére, Szijjártó Pálné, a Munka- és bérügyi Osztály szakértője és Sóstai Éva, az Élelmezési Osztály tálalója is.
A 2018 -as évet Semmelweis Ignác születésnek 200. évfordulójának szentelik, több programot is szerveznek majd ennek kapcsán az intézményben.
Csernavölgyi István, a Szent György Kórház főigazgatója az ünnepségen kiemelte, a hagyományőrzés mellett azoknak az értékrendeknek a képviselete a cél a Szent György napon, amelyek a gyógyításokhoz nélkülözhetetlenek. A főigazgató fontosnak nevezte a humánum, az önzetlenség és a gyógyító hit hirdetését.
A rendezvényen részt vett Vargha Tamás országgyűlési képviselő is, aki elmondta, az ünnepség kiváló alkalom arra, hogy megköszönjünk az itt dolgozók egész éves munkáját. „Természetesen nem csak ezen az egy napon, az ünnepnapon kell az orvosok, ápolok, nővérek munkájára gondolnunk, hanem minden nap, hiszen minden nap értünk vannak, értünk dolgoznak ők.” - fogalmazott Vargha Tamás.
Az ünnepségen átvehette a Kiváló Kórházi Dolgozó elismerést Dr. Vados Mariann, a Gyermek Pszichiátriai Szakrendelés és Gondozó főorvosa, Susán Kármen Zita, a Traumatológia Osztály szakápolója, Nagyné Budai Noémi, az I. Belgyógyászati Endoszkópos Labor endoszkópos szakasszisztense, Tóth Éva, a Központi Aneszteziológia vezető asszisztens helyettese, Kalocsa Attiláné, a Központi Sterilizáló hidrogénperoxidos gépkezelője, Dudás Éva, a Dietetikai Szolgálat dietetikusa, Balonyiné Pátkai Ildikó, a Fül-Orr-Gégészet műtős szakasszisztense, Klein Józsefné, a Móri Kórház Rendelőintézet titkárnője és Czirák László, a Műszaki Osztály villanyszerelő csoportvezetője.
Kiváló Ápoló címet vehetett át Jakab Katalin, a I. Belgyógyászat Gasztro H8 ápolója, Radnics Sándor, a Pszichiátriai Osztály ápolási asszisztense, Réteginé Bihari Erzsébet, az Újszülött- Csecsemő és Gyermekosztály Gyermek intenzív terápiás szakápolója és Nagy Anikó, a II. Belgyógyászat ápolója.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 24. 08:40, péntek | Életmód
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren szerdán és csütörtökön
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án - mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerdán reggel.
2025. Október 24. 08:39, péntek | Bulvár
Szijjártó Péter: bekérettük az osztrák nagykövetet a ferencvárosi szurkolók vonatának megállítása miatt
Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák nagykövetet, amiért nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba - írta a tárcát vezető Szijjártó Péter csütörtökön a Facebookon.
