Hírek
2018. Január 31. 18:06, szerda |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
ERIC MELAND CSATLAKOZIK A FEHÉRVÁR AV19 EBEL-KERETÉHEZ
A 28 éves amerikai hátvéd a Princeton University csapatával az NCAA-ben, később pedig a Missouri Mavericks alakulatával a CHL-ben szerepelt.
Játszott Szlovákiában is, Fehérvárra pedig Németországból érkezik, hogy segítsen elérni a rájátszást a hátvéd poszton sérülések és válogatott kötelezettségek miatt kissé meggyengült Volánnak.
A 185 centiméter magas és 86 kilogramm súlyú védő 2013-ban kezdte profi pályafutását a szlovák HC Banska Bystrica csapatánál, ahol 34 mérkőzés alatt 22 pontot szerzett és +5-ös +/- mutatóval zárt, a szezont pedig a cseh másodosztályban fejezte be, a BK Mladá Boleslav együttesével bajnoki címet ünnepelhetett. A következő évet már az ECHLben indította, az amerikai ligában két csapatnál is megfordult, elsőként a Missouri Mavericks, majd a Wichita Thunder színeiben, utóbbinál 61 meccs és 36 pont volt a mérlege. 2015 és 2017 között három országban is szerepelt, megjárta Norvégiát és Dániát is, majd ismét Szlovákiába igazolt, a csapatunk számára már jól ismert HK Nitrához. Ezt a szezont a DEL2-es érdekeltségű EC Bad Nauheim gárdájánál kezdte, onnan igazol most a Fehérvár AV19-hez.

„Beszéltem Hannu Järvenpää-vel, valamint az ügynököm is egyeztetett a szakvezetéssel. Jó lehetőség ez számomra, nem játszottam még az osztrák ligában, amiről azt hallottam, hogy magas színvonalú bajnokság. A célom mindenképp az, hogy bizonyítsak, tudom, hogy egy tízmérkőzéses széria előtt áll az együttes, a játékommal pedig szeretném hozzásegíteni a Fehérvár AV19-et a rájátszásba jutáshoz. Beszéltem Frank Banhammel is, aki több éven keresztül volt a csapat játékosa, tőle csak jót hallottam a klubról, a városról és a szurkolókról is, így nagyon várom, hogy jégre léphessek előttük” – nyilatkozta a védő a szerződés aláírását követően.
Szélig Viktor, general menedzser elmondta, a védő a sérülés és olimpiai szereplés miatt kieső védők pótlására érkezik: „A középszakaszban fontos meccsek várnak a csapatra. Jonathan Harty vállműtétre vár, így ebben az idényben már biztosan nem léphet jégre, Szirányi Bence pedig – bár a csapattal edz – az orvosi stáb döntése alapján továbbra sem játszhat tétmérkőzésen. Luka Vidmar olimpiai szereplése nyomán pedig hátvédposzton csak kevés, megfelelő szintű játékosunk maradt. Sajnos a Fehérvári Titánokban szereplő védők közül egyikőjük sem nyújt olyan teljesítményt, amivel kivívta volna a jogot, hogy az EBEL-csapatban kapjon szerepet, így szükségesnek tartottunk egy új igazolást. A kieső játékosok pótlására egy tehetséges hátvéd érkezik, ha Meland teljesítményével meggyőzi a szakvezetést, akkor klubunknak opciója van arra, hogy megtartsa a játékost.”
Az amerikai játékos szerdán este érkezik Székesfehérvárra és akár már pénteken
bemutatkozhat a Fehérvár AV19-ben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
2025. November 16. 08:30, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
2025. November 15. 08:44, szombat | Sport
Vb-selejtezők - Az ír kapitány szerint van esélyük a győzelemre Budapesten
2025. November 14. 10:04, péntek | Sport
Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a TippmixPRO Zemplén ralin!
Élménybeszámoló Juhász Csabitól a kalandos raliról…
