Hírek
2017. Október 18. 18:21, szerda |
Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: - fotó: Telegraph
EU-csúcs - Elővigyázatossági okból miatt megváltoztatták a csúcs helyszínét Brüsszelben
Az eredeti tervekkel ellentétben az Európai Tanács régi székházában rendezik meg az uniós állam- illetve kormányfők csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozóját.
Miután a nemrég átadott új épületet egy héten belül már másodszor kellett kiüríteni a konyhában szivárgó mérgező füst miatt.
A tanácsi sajtószolgálat tájékoztatása szerint elővigyázatosságból döntöttek a helyszín módosítása mellett, az ülés programja azonban változatlan.
Az uniós csúcsértekezletek és miniszteri ülések új helyszínéül szolgáló Európa épületet tavaly decemberben adták át, ezt megelőzően a szomszédos Justus Lipsius épület volt a tanácsi intézmények központi székháza.
Az Európa épületben dolgozók közül szerdán többen is rosszul lettek, ezért a hatóságok kiürítették a székházat. Hasonló incidensről érkeztek hírek pénteken is, akkor húsz ember lett rosszul, közülük kilencet kórházba kellett szállítani. A hivatalos közleményben bizonyos tisztítószerek közötti kémiai reakcióval magyarázták a történteket.
"Nincsenek biztonsági aggályaink, pusztán azt gondoltuk, jobb lenne megváltoztatni a helyszínt, hogy mindenki jóllétét biztosítani lehessen" - mondta egy uniós tisztségviselő a Le Soir című belga napilapnak.
A szivárgás okának felderítésére a hatóságok vizsgálatot indítottak.
A Brüsszelben "Űrtojásnak" (Space Egg - képen) is nevezett, futurisztikus épületet sorozatos csúszások után adták át, az építkezés mintegy 320 millió euróba került.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 14:00, szombat | Külföld
Londoni elemzők: középtávon csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből
Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. Május 02. 10:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott fegyveres harcot
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott \"fegyveres harcot\" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. Április 27. 15:00, hétfő | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
