Hírek
2018. November 04. 12:13, vasárnap |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Ez nem a Volán napja volt, ötöt kaptak a fehérvári hokisok

Az Innsbruck vendégeként nem tudott pontot szerezni a Fehérvár AV19. Már az első harmadban komoly hátrányba kerültek Sofronék, és hiába szépítettek, a hajrában simává tette győzelmét a hazai csapat,
ezzel meg is előzte Hannu Järvenpää együttesét a táblázaton.
A jegkorongblog.hu tudósítása a mérkőzésről:
Ryan Glenn és Láday Tamás nélkül kezdett a Fehérvár AV19 Innsbruckban, előbbi sérült, utóbbi a Titánokkal tartott az erdélyi túrára. Az első támadások a vendégcsapatéi voltak, az első helyzet is, ez Sofron előtt adódott. Nem ment be, a hazaiak kontrát indítottak, Clark, Boivin, Yogan volt a korong útja, utána a háló következett, 1-0, történt ez az 5. prcben. Támadásban maradtak a tiroliak, nyomtak és lőttek, a bekkek blokkoltak, Carruth védett. Sofron, majd Szabó Krisztián került helyzetbe, gólt azonban ismét az Innsbruck szerzett, és miként az elsőben, úgy ebben is szerepe volt az egykori Volán-védőnek: Boivin passzolt Sedivyhez, ő Lammershez, aki a kapust kicselezve ért célt 12:00-nál, 2-0. Ezután is a vendéglátó attakolt, sokáig hiába, ám végül egy páros kiállítás alatt négy a négy ellen Sedivy belőtte Clark asszisztját, 3-0-nál mehettek pihenni a felek.
A második harmadban fordult a kocka, ahogy az elsőben 16-7-re nyerte a kapura lövéseket az Innsbruck, úgy ezt hajszálra ilyen arányban hozta a Fehérvár. Gólokban nem mutatkozott meg mindez, csak eggyel tudtunk közelebb kerülni, Erdély és Szabó Krisztián asszisztált, Sarauer volt eredményes. Előtte még két gyors hazai kiállítást próbálhatott kihasználni a Volán, nem sikerült, kisvártatva a harmadikat sem, ekkor adódtak helyzetek leginkább, Phillips, Erdély és Sille is hiába kísérletezett. A végén Szita és Reisz előtt is ott volt a sansz, nem éltek ezekkel. Az utolsó percben megint kisbüntetést kaptak a tiroliak, ebből áthúzódó fór lett, maradt ugyanis a 3-1 a második szünetre.
Kihasználni ezt sem tudták a fehérváriak, viszont egy újabb hazai találat végleg lehűtötte az éledő reményeket. Ezt a 44. percben lőtte az ilyenformán duplázó Sedivy, 4-1. A cseh csatár végül 2+2-vel zárt, hiszen Spurgeon találatában is volt szerepe, a tényleg mindent elöndő gól az 55. percben született. A lőpárbajt amúgy ebben a játékrészben is megnyerték Hannu Järvenpää tanítványai, köszönhetően elsősorban annak, hogy újfent egyre-másra kapták a két perceket a hazaiak. Alighanem magyarázatot ad a végeredményre is, hogy az összesen 9 kisbüntetésből egyet sem tudtak kihasználni a vendégek.
Rob Pallin fiai tehát ezúttal eltették mind a 3 pontot, visszavágva a szeptemberi hosszabbításos vereségért, és egyúttal meg is előzték a Fehérvár AV19-et az EBEL-táblázaton. Folytatás vasárnap Bolzanóban, ahol magától értetődően igen kemény meccsre van kilátás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.