Városlista
2026. július 1, szerda - Annamária

Hírek

2021. Szeptember 23. 09:07, csütörtök | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Fejes gól döntött, elvesztette bajnoki veretlenségét a Vidi a rangadón

Fejes gól döntött, elvesztette bajnoki veretlenségét a Vidi a rangadón

Először találkozott a szezonban a Mol Fehérvár és a Ferencváros. A csúcsrangadó első félideje kevés helyzetet hozott, gólt pedig egyet sem.

A másodikban mindkét kapusnak akadt nagy védése, végül egy szöglet utáni fejessel a Fradi szerezte meg a három pontot.

Van gondja Szabics Imrének, de legalább a korábbi koronavírusos esetek közül Stopira ismét kezdőbe állítható volt. Így is akadt bőven hiányzó, főleg a támadók közül, igaz, a Fradi ellen nem is feltétlenül támadni készült a Vidi. A vendégek többet birtokolták a labdát, sok szögletet rúgtak, de igazán veszélyes helyzetig nem jutottak az első félidőben. Kovács egy szép légiút végén védte Zachariassen lövését a 16. percben, többször pedig jól blokkoltak a fehérvári védők. A másik oldalon a 23. percben egy Dárdai-Nego-Fiola akció végén a hátvéd fejelt fölé, ez volt a legveszélyesebb próbálkozás. Szervezett és óvatos volt mindkét csapat

A második félidő elején Dárdai a kapu torkában maradt le Jallow beadásáról, ekkor szó szerint közel járt a gólhoz a Vidi. A hazai szurkolóknak köszönhetően diszkrét füstbe burkolózott a pálya, de azt láttuk, hogy a 60. percben Tokmac fejese ment mellé. A meccs addigi legszebb jelenete Dárdai tekerése és Dibusz védése volt, a legnagyobb helyzet pedig, amit Uzuni hagyott ki egy ferencvárosi kontra végén a 74. percben. Ennél Kovács védett nagyot. A sok Fradi-szöglet aztán a 83. percben meghozta az eredményét, Ryan Mmae fejesével vezetést szerzett a bajnok. Ezután került pályára a Fehérvárban a hétvégi kupameccsen gólokkal debütáló Csoboth Kevin, de a Benficától hazaigazolt fiatal játékos sem segített. Uzuni kihagyott egy ajtó-ablak ziccert, de ez is belefért a Ferencvárosnak, amely 1-0-ra nyert és egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is három ponttal többet gyűjtött eddig a Vidinél.

A Mol Fehérvárnak ez volt az első veresége a bajnokságban, csak éppen a sok döntetlen miatt már elvesztett kilenc pontot. A kevés csere is mutatja, rendkívül sok sérülés és betegség közepette játssza sorra a meccseket a Vidi, talán abban bízhat Szabics Imre, hogy páran előbb-utóbb visszatérhetnek a pályára.

Mol Fehérvár FC - Ferencváros 0-1 (0-0)

Mol Fehérvár: Kovács - Rus, Fiola, Stopira - Nego, Dárdai, Szendrei, Makarenko, Heister - Nikolics, Jallow (Csoboth).

szekesfehervar.hu

Címkék: labdarúgás, MOL Vidi

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport

Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott

A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

2026. Június 30. 07:16, kedd | Sport

Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott

A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

2026. Június 29. 15:00, hétfő | Sport

Vb-2026 - Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe

A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap

2026. Június 27. 06:40, szombat | Sport

Vb-2026 - A franciák simán nyerték a norvégok elleni csoportrangadót

A legutóbb ezüstérmes francia válogatott 4-1-re legyőzte a tartalékosan felálló norvég csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság I csoportjának bostoni mérkőzésén, így elsőként jutott tovább,