Városlista
2025. november 16, vasárnap - Ödön

Hírek

2014. Július 29. 16:00, kedd | Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

Ferenc pápa: Elérkezett a háborúk leállításának ideje

Ferenc pápa: Elérkezett a háborúk leállításának ideje

Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójára emlékezve Ferenc pápa a most dúló konfliktusok leállítását sürgette a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

Az egyházfő gyásznapnak nevezte az első világháború kirobbanásának hétfői évfordulóját. Arra emlékeztetett, hogy az egyházat akkor vezető XV. Benedek pápa "felesleges vérengzésnek" tartotta a milliók életét követelő világháborút.

Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) után mondott beszédében úgy fogalmazott: reméli, hogy a múlt tévedései soha többé nem ismétlődnek meg, és a világ tanul a történelem leckéjéből a béke útját választva.
Ferenc pápa a közel-keleti, az iraki és az ukrajnai konfliktust említette meg, imádkozva azért, hogy az itt élő népek és vezetőik "megfelelő bölcsességre és erőre találjanak” a béke érdekében.

“Nem az egyéni érdekeknek, hanem a közös jónak kell felülkerekednie, valamint a minden egyes ember iránti tiszteletne!”- tette hozzá az egyházfő.

Hozzátette: mindenekelőtt a háborús övezetekben levő gyermekekre gondol, akiket megfosztanak a hozzájuk méltó élet reményétől és a jövőtől. A halott, a megcsonkított gyermekekre, azokra, akik számára a játékszert a fegyverek eldobott darabjai jelentik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 15. 08:40, szombat | Külföld

Ukrajnai háború - Ukrán elnök: Oroszország Cirkon hiperszonikus rakétával mért csapást Ukrajnára

Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen

2025. November 15. 08:35, szombat | Külföld

A lengyel elnök újraaktiválná a V4 csoportot

2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld

Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában

Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.

2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.