Hírek
2024. Augusztus 12. 08:00, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
Ferencz Orsolya: jövőre 32 millió euróval járul hozzá Magyarország az ESA programjaihoz

Magyarország az elmúlt hat évben megötszörözte befizetéseit az Európai Űrügynökséghez (ESA), jövőre már 32 millió eurós hozzájárulással vesz részt az ügynökség programjaiban
- mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos vasárnap a bajai repülőtéren.
Ferencz Orsolya a diákok részvételével zajlott bajai rakéta- és űreszközépítő tábor zárónapján kiemelte, a magyar űrkutatás az elmúlt hat évben - amióta a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálja - "rakétasebességgel kezdett emelkedni". Ennek egyik jele, hogy már a tizenéves korosztály is egyre több lehetőséget kap arra, hogy önállóan építhessen rakétákat - tette hozzá.
Elmondta, országszerte tovább építik a CanSat laboratóriumok hálózatát, amely a diákoknak az ESA űripart népszerűsítő CanSat elnevezésű versenyére való felkészülését segíti. A cél az, hogy az érdeklődő 12-18 éves korosztály lehetőséghez jusson a rakéta- és műholdépítésben - fűzte hozzá.
Megemlítette, hogy a Hungarian to Orbit (Hunor) magyar űrhajósprogram keretében kiválasztott két magyar jelölt, Kapu Tibor űrhajós és Cserényi Gyula tartalékos űrhajós megkezdte felkészülését Houstonban az Axiom Space 4-es küldetésre.
Megjegyezte, hogy a Boeing Starliner űrhajó műszaki problémája miatt két amerikai űrhajós visszatérése a nemzetközi űrállomásról bizonytalan, elképzelhető, hogy csak 2025-ben térnek vissza. A magyar programot hozzá kell igazítani a változó körülményekhez - mondta.
A Bajai Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület negyedik alkalommal rendezett rakétaépítő táborához idén a CanSat verseny legjobb magyar diákjai is csatlakoztak, akik műholdfejlesztéssel foglalkoztak.
Detre Örs Hunor fizikus, a CanSatLab alapítója és a program vezetője elmondta, a CanSat egy valós műhold kisméretű szimulációja, amely rendelkezik tápegységgel, szenzorokkal, kommunikációs rendszerrel, az űreszközt a diákoknak kellett megépíteniük.
A kutató beszámolt arról is, hogy a diákok részt vesznek egy, a BME vezetésével, az NMHH támogatásával készülő kutató műhold fejlesztésében, amelyet 2025. decemberben terveznek indítani. A műholdban a diákok öt modult fejleszthetnek ki. A bajai felkészülésben űrkutatók, mérnökök segítettek, külföldi szakemberek online adtak tanácsokat a modulok fejlesztéséhez - tette hozzá.
Pausch Róbert, a bajai TIE elnöke elmondta, a rakétaépítésben 17 diák vett részt, a vasárnapi táborzáró nyílt napon tartott bemutatón 300-400 méter magasra lőtték ki a kartonból és fából épített eszközöket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:40, szerda | Bulvár
Tüzet gyújtva akart világítani egy fiú, de autók gyulladtak ki
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiú ellen gondatlan közveszély okozásának vétsége miatt. A fiatal kukázás közben tüzet gyújtva akart világítani, de kiégtek a hulladéktárolók, és a parkoló járművek.
2025. Március 16. 08:23, vasárnap | Bulvár
A világ legmagasabb épületén is megemlékeztek a magyar forradalomról - Videó
A dubaji felhőkarcoló jelenleg a világ legmagasabb épülete a maga 828 méterével, a torony fényjátékait pedig mindig hatalmas érdeklődés övezi, a mostani videót is több százezer ember láthatta.
2025. Március 14. 07:18, péntek | Bulvár
Lázár János: 2500 forintba fog kerülni 2026-ban a borsodiaknak a vármegyei autópályamatrica
Jelentős kedvezménnyel, várhatóan 2500 forintért vehetik meg a Borsod-Abaúj-Zemplénben élők jövőre a megyei autópályamatricát - jelentette be az építési és közlekedési miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.
2025. Március 13. 07:43, csütörtök | Bulvár
Vatikán: Ferenc pápa állapota továbbra is stabil, a tüdőröntgen javulást mutat
Ferenc pápa állapota stabil maradt, a tüdőröntgen javulást mutat, a klinikai kórkép azonban továbbra is összetettnek számít - közölte a Szentszék az orvosi vélemény alapján szerda este.