Hírek
2018. Július 16. 19:01, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Frissebb, jobb lesz a Vidi, ígéri a vezetőedző a BL-selejtező előtt
Hétfő délután tartotta sajtótájékoztatóját a MOL Vidi FC a Dudelange elleni BL-visszavágó előtt.
Mint ismert, a fehérvári csapat 1-1-es döntetlent ért el Luxemburgban, így ha nem is előnyből, de idegenben lőtt góljának köszönhetően kedvezőbb helyzetből várja a visszavágót. A Vidit Marko Nikolics vezetőedző mellett Kovácsik Ádám képviselte.
Nikolics kezdésként elmondta, nagyon büszke rá, hogy a csapattal Magyarországot képviselheti, illetve hogy a Vidi a Bajnokok Ligája selejtezőjében játszhat, hiszen ez a legrangosabb kupasorozat. Hozzátette, az előző szezonban keményen megdolgoztak mindezért. Bár a rövid pihenő és felkészülés is nehezítette a csapat dolgát, napról napra frissebb és jobb lesz a Vidi az elvégzett munkának köszönhetően. A visszavágóra nem lehet kifogás, és a vezetőedző jobb teljesítményt vár annál, amit az első meccsen nyújtottak a fehérváriak. "Bár Luxemburg nem tartozik a nagy futballnemzetek közé, rendkívül kellemetlen ellenfél a Dudelange, az elmúlt évek során olyan csapatoknak is megnehezítette a dolgát, mint a Ludogorec, a Salzburg vagy az APOEL" - mondta Marko Nikolics.
Kovácsik Ádám sem tagadta, hogy nem úgy sikerült az első mérkőzés, mint azt szerették volna, beleértve saját hibáját is, amely a Dudelange egyenlítő gólját eredményezte. Ugyanakkor azt a fejezetet lezárták, és már csak a visszavágóra koncentrál a csapat.
Nikolics a klub nagy visszhangot kiváltó névváltására vonatkozó kérdésre azt mondta, mindenki ugyanúgy dolgozik továbbra is a csapatért, és reméli, a szurkolók és a klub közöti konfliktus ezzel kapcsolatban hamarosan megoldódik. Kiemelte, hogy az előző szezonban bajnoki címet szerzett csapat megérdemli a támogatást, és biztos benne, hogy a történtek ellenére lesz is buzdítás a keddi mérkőzésen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Női kosárlabda vb-selejtező - Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Európa-liga - A Ferencváros révén 41 év után lehet újra negyeddöntős magyar csapat
2026. Március 17. 11:00, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.
