Városlista
2026. június 30, kedd - Pál

Hírek

2017. Október 09. 06:05, hétfő | Helyi sport

Gorsenyina tizenhárom gólja is kevés volt - eggyel nyert a Vác Fehérváron

Gorsenyina tizenhárom gólja is kevés volt - eggyel nyert a Vác Fehérváron

A Vác együttesét fogadta hazai pályán a bajnokság negyedik fordulójában az Alba Fehérvár KC.

A szünetben a vendégek álltak jobban, a második félidőben már néggyel is ment a Vác, és bár a hajrá előtt még vezetett is a Fehérvár, nem jött össze a pontszerzés.

A Vác ellen sem volt ott a keretben, csakúgy, mint a szombathelyi kupameccsen Sonja Bajraktarovics. A montenegrói kapus nemes egyszerűséggel a válogatott szünet után nem jelent meg az Alba Fehérvár KC edzésein. Így Mistina Kitty mellett a felnőtt mezőnyben éppen Szombathelyen bemutatkozó Hernádi Dorinát nevezte Deli Rita.

Kellett is kis idő mire Mistina elkapta fonalat, de az első félidő közepén több védés után Karoline De Souza hetesét is hárította. A Fehérvárnak is kellett három perc, hogy észrevegye, elkezdődött a meccs. 1-3 után azonban villámgyorsan átvette a vezetést a hazai gárda. Sőt, egy 4-1-es rohammal bő tíz perccel a rajt után 8-6 állt az eredményjelzőn.

Ezután azonban megdöccent az Alba szekere, kilenc percen át maradt érintetlen Barbara Arenhart kapuja, ez idő alatt a Vác öt gólt dobott, és fordított. A gólcsendet a huszadik perc végén az akkor a hetedik találatát jegyző Olga Gorsenyina törte meg, az átlövő-irányító nem sokkal később meglőtte a nyolcadikat is, de az egyenlítő gólt büntetőből Lavko szerezte. A játékrész hajráját – ha csak picivel is – de a Vác vitte, a szünetben eggyel vezettek a Duna-partiak.

A második félidő elején kétszer is büntetőhöz jutott a Fehérvár, de Arenhart mindkétszer védett, végül Mendy tudott egyenlíteni – ziccerből. De jött előbb Helembai, majd Radosavljveic és megint kettővel vezetett a Vác. A 42. percben pedig már négy gól volt a különbség, de ekkor ismét összekapta magát a fehérvári gárda, és Gorsenyina – a légiós tizenhárom góllal zárta a meccset - vezetésével az 51. percre egyenlített, majd Mendy góljával hosszú idő után a vezetést is átvette.

Váci oldalon Jovetic kapta el a fonalat, fehérvári részről pedig Lavko. Három perccel a vége előtt egyenlő volt az állás, Szamoránsky Piroska rutinja, és hidegvére is kellett a váciak győzelmet érő góljához. A Kisvárda elleni meccshez hasonlóan újra egygólos hazai vereséget szenvedett az Alba Fehérvár KC, ezúttal a Vác győzött 30-29-re.

Alba Fehérvár KC – Váci NKSE 29-30 (15-16)
Fehérvár: Mistina (Hernádi) - kapusok – Májer, Zsilinszkajtye 1, Lavko 4(2), Mendy 4, Gorsenyina 13(5), Pelczéder 2, Gjorgjijevska 2, Mayer 1, Temes 1, Piller 1.

Címkék: alba fkc, kézilabda, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld

Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt

2026. Június 29. 15:00, hétfő | Sport

Vb-2026 - Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe

A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap

2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld

Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után

A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.

2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld

Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható

Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.