Városlista
2025. október 24, péntek - Salamon

Hírek

2017. Július 12. 09:28, szerda | Helyi
Forrás: nemzetisport.hu

Holnap Vidi meccs az Európa Ligában

Holnap Vidi meccs az Európa Ligában

20 Vidi fanatikus utazik - 2-3 fő repülővel, a többi ma hajnalban indult el autókkal.

A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton futballistája, Juhász Roland az észt Nomme Kalju elleni Európa-liga-párharcot megelőzően latolgatta az esélyeket és mondta el elvárásait.

Bár az észtek játékban vannak, hiszen a bajnokság zajlik, nem hiszem, hogy ez befolyásolná az eredményt. Az elmúlt időszakban mi is pályára léptünk jó pár edzőmeccsen, és már két tétmérkőzésen is túl vagyunk, ráadásul az előző pontvadászat után sem volt olyan nagy szünet” – mondta Juhász Roland a vidi.hu-nak.

Új stáb érkezett, új impulzusok érték a csapatot, ez nagyon kellett, egyfajta mentális frissességet hozott. Jó úton járunk, de még van hová fejlődnünk. Amikor kiderült, hogy a Kaljuval játszunk, elsőként igyekeztünk feltérképezni a gárdát. Kiderült, hogy az északi csapatokra jellemző ívelgetős erőfutball jellemzi a tallinniakat. Ebből a szempontból meglepetés nem ért bennünket, de természetesen ennél mélyebben is megismertük az ellenfelet.”

Brazil csatáruk nemrég duplázni tudott, az ő kordában tartása külön feladat lesz a számunkra, de bízunk benne, hogy a találkozó elsősorban a mi támadásainkról szól majd. Múlt hét kedd óta azon dolgozunk, hogy a saját játékunkban előrelépjünk, és reméljük, ez a pályán is visszaköszön majd.”

Annak egyébként személy szerint örülök, hogy Észtországban kezdjük a párharcot, hiszen az idegenben szerzett gólnak óriási értéke van” – zárta szavait a védő.

EURÓPA-LIGA

2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS (július 13.)
18:30 - Nomme Kalju (észt)–Videoton (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VISSZAVÁGÓ (július 20.)
21:00 - Videoton–Nomme Kalju (észt) – élőben az NSO-n!

Címkék: foci, labdarúgás, vidi

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Október 24. 08:40, péntek | Életmód

Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren szerdán és csütörtökön

Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án - mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerdán reggel.

2025. Október 24. 08:39, péntek | Bulvár

Szijjártó Péter: bekérettük az osztrák nagykövetet a ferencvárosi szurkolók vonatának megállítása miatt

Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák nagykövetet, amiért nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba - írta a tárcát vezető Szijjártó Péter csütörtökön a Facebookon.