Hírek
2017. Július 05. 17:10, szerda |
Helyi
Forrás: dehir.hu
Idén 33 balatoni strand kapta meg a Kék Hullám Zászló minősítést

Idén kiugróan javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke kedden Siófokon.
A helyi önkormányzatokat tömörítő BSZ által 13 éve elindított strandminősítő rendszer idén tovább finomodott, a szolgáltatások színvonalát a korábbi három helyett már öt fokozattal, öt csillaggal jelölték. A június második felében elvégzett minősítésbe bevontak több balatoni civil társszervezetet, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot is.
Balassa Balázs elmondta, a Balaton körül mintegy 90 hivatalos strand található, amelyek mindegyike megkapta a minősítő rendszer felhívását. A minősítés egyértelműen a strandoló vendégek igényeiből indult ki, így fontos szerep jutott egyebek közt a tisztaságnak, a rendezettségnek, a vizesblokkok állapotának és felszereltségének. Pontozták a családbarát szolgáltatások és a játszóterek színvonalát, a sportolási lehetőségeket, a fák vagy az árnyékolók meglétét, és a vízminőséget is. Ez utóbbi során arra a megállapításra jutottak, hogy tavaly óta kismértékben nőtt a strandok hínárosodása. Iszaposodást csak a keszthelyi öbölben tapasztaltak.
A BSZ elnöke kiemelte, hogy a nagyléptékű fejlődés a kormányzati fejlesztési forrásoknak is köszönhető amellett, hogy a strandüzemeltetők szemmel láthatóan évről-évre többet tesznek a vendégek színvonalasabb kiszolgálásáért. “Egyértelműen érzékelhető a kormány közel 2 milliárd forintos strandfejlesztő csomagjának hatása” – mondta.
A Kék Hullám Zászló minősítést átadó ünnepségen a zászlót 33 balatoni strand kapta meg. A legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászlót tízen érdemelték ki:
- Vonyarcvashegy Lidó strand;
- Balatongyörök Községi strand;
- Gyenesdiás Diási Játékstrand;
- Szigliget Községi strandfürdő;
- Balatonfüred Kisfaludy strand;
- Balatonfüred Eszterházy strand;
- Balatonlelle Napfény strand;
- Csopak Községi strand;
- Keszthely Városi strand;
- Balatonakali Községi strand.
A többi 23 strand négy- és háromcsillagos minősítést ért el.
Kétévenként hirdetik meg a legcsaládbarátabb strandnak járó díjat, amit idén a gyenesidási Diás Játékstrandnak ítéltek oda, továbbá a legsportosabb strandnak járó díjat, amit 2015 után újra a vonyarcvashegyi Lido strand nyert el. A leginkább kerékpáros-barát strandnak járó különdíj és vándorserleg ismét a balatonberényi Közösségi strandé lett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.