Hírek
2017. Augusztus 29. 18:30, kedd |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
Idén is Fehérváron rendezik az országos és kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferenciát

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kétnapos konferenciája kezdődött kedden reggel a Hotel Magyar Királyban.
Az Országos és Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferencia idei aktualitása, hogy húsz éves a magyar gyermekvédelmi törvény. 2015 után, ebben az évben már másodszorra rendezik meg városunkban az országos konferenciát.
A rendezvény foglalkozik többek között a jogszabályi változásokkal, a magyar gyermekvédelem sikereivel valamint az 1992 és 2017 közötti gyermekvédelmi adatokat is megismerhetik a tanácskozáson résztvevő szakemberek. A témák között szerepel az itthoni és a határon túli gyermekvédelmi szakellátás, az egyházi szerepvállalás a gyermekvédelemben és a gyámügyi igazgatás elmúlt 20 évének történetével is foglalkoznak a fehérvári konferencián.
A köszöntők közben a Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola SoulAir Kamarakórusa szívhez szóló dallamokkal segítette a ráhangolódást a gyermekvédelmi szakmai kérdésekre.
A kétnapos szakmai tanácskozásra érkezett gyermekvédelmi szakembereket Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere és Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is köszöntötte, majd felolvasták Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége levelét, amelyben hangsúlyozta, hogy a gyermekvédelem legfontosabb feladata a szoros családi kapcsolatoktól megfosztott gyerekek esetében a társadalomba vetett bizalmuk újraépítése és a gyerekek önbizalmának visszaadása.
A gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban kiemelte, hogy a sok módosítás révén megerősödött a jelzőrendszer, gyors, emberséges és szakszerű intézkedések váltak lehetségessé, ám a szomorú esetek további pontosításokat igényelnek.
Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a gyermekvédelemben is csak összefogással lehet igazán eredményt elérni. A gyermekvédelem, nélkülözhetetlen feladatellátás a megye és a város életében és Fehérvár a lehetőségeihez képest, ahogy eddig is tette, a jövőben is minden támogatást és segítséget megad - fenntartótól függetlenül - a gyermekvédelemmel foglalkozó intézményeknek. Köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a húsz év alatt felhalmozódott rengeteg tapasztalat a jövőben még inkább javítja a gyermekvédelmi munka színvonalát.
A következő években gyermekjóléti és gyermekvédelmi fejlesztésekre európai uniós forrásokból 95 milliárdot fordítanak - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Czibere Károly kedden Székesfehérváron, ahol megnyitotta az Országos és Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferenciát.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szervezésében zajló kétnapos fórumon Czibere Károly hangsúlyozta, a szociális területre jutó mintegy 400 milliárd forintból minden negyedik forintot gyermekvédelemre fordítanak. Az államtitkár a beruházásokkal kapcsolatban azt mondta: a gyermekvédelemben felhasznált adóforintok nem kiadások és költségek, hanem befektetések, amelyek a jövőben meg fognak térülni.
Czibere Károly a húszéves gyermekvédelmi törvényről azt mondta: a jogszabály folyamatos változásai azt a célt szolgálták, hogy a nehéz sorsú gyerekek "elkallódás helyett valódi esélyt kapjanak", a nevelőszülői hálózat megerősítésével pedig családban nőhessenek fel. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az ágazatban dolgozók munkáját a szavak mellett a bérek folyamatos emelésével is megköszönjék. Idén az ágazat átlagbére - tavaly márciushoz képest - 16-17 százalékkal nőtt, míg 2018-ra 60 százalékos lesz az emelkedés 2013-hoz képest.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.