Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2017. November 19. 14:28, vasárnap | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

IDÉN IS LESZNEK ÚJ FÉNYEK FEHÉRVÁRON AZ ADVENTI BELVÁROSBAN

IDÉN IS LESZNEK ÚJ FÉNYEK FEHÉRVÁRON AZ ADVENTI BELVÁROSBAN

A Palotai kapu tértől a Zichy ligetig tart majd a fehérvári adventi vásár.

A Belváros ünnepi díszkivilágításban pompázik majd, amit lassan már három hete szerel a Városgondnokság, lelkes szakembereiből álló csapat. Azért dolgozunk már november eleje óta az adventi díszkivilágítás szerelésén, hogy időre elkészüljünk – mondta Vörös Tamás a Városgondnokság rendezvény-műszaki csoportjának vezetője.

A Belvároson kívül, a Tóvárostól a Vízivárosig és Maroshegytől Csaláig szinte minden városrészben van olyan hely, ahol karácsonyi fények lesznek és ehhez viszonylag bonyolult villamossági szerelések tömkelegét kell elvégeznie december elejéig a csoportnak, ezért is kezdtük már november elején a munkát. A nagyon lelkes kis csapat összesen 16 főből áll: három villanyszerelő, kilenc színpadtechnikus és kettő hangtechnikus.

Azzal kezdtük ősszel a munkát, hogy összegyűjtöttük az igényeket a Városgondnokság rendezvény szervező csoportjával közösen, hogy hova milyen világítást szereljünk, mennyi faházat telepítsünk és hogyan, illetve hova építsünk színpadot, az összes elektromos szereléssel együtt. Idén egyébként 45 faház lesz kint a Palotai kapu tértől, a Fő utcán keresztül a Zichy ligetig és két adventi színpad is lesz. Újdonság, hogy a Rákóczi úton a Várkörút és a József Attila utca közötti fákon is lesznek adventi fények és a Zichy ligetben is nagyon szép lesz az új díszkivilágítás a fákra csavarva. A Szent Imre templom felújítása miatt azonban a Városház tér egy részére sajnos nem lehet olyan kábeleket kifeszíteni, amik megtartják a fenti világítást.

A Városgondnokság Beruházási és karbantartási igazgatóságának építész munkatársai tervezték meg, hogy hol milyen fények legyenek a városban. Az idei évben egyébként már az összes régi típusú égővel szerelt díszkivilágítást lecserélik és mindenhol csak LED-es fények lesznek. Összesen több száz kilométernyi kábelt húznak ki és szerelnek fel Advent első hétvégéjéig. A Várkörúton kezdték a munkát, ahol a legnehezebb volt szerelni a fényeket, mert csak éjszaka hajnali 1 és 4 között tudtak dolgozni darus autóról, amikor nincs forgalom.

Ne legyen hivalkodó, otthonosnak és látványosnak nézzen ki, illetve a kis utcák és terek legyenek meghittek – mondta Szili Zsuzsanna a Városgondnokság építésze arról, hogy milyen elgondolás alapján tervezték a világítást. Fontos információ a családoknak, hogy a Zichy liget nagyon gyermekközpontú lesz, hiszen itt állítjuk fel a Zenepavilonban a világító hóembert a fákon pedig aranyos világító díszek teszik majd meseszerűvé a ligetet. Egy teljesen új helyszínen a Csónakázó-tó szigetén is lesznek ünnepi fények az idei évtől kezdve. Természetesen a Magyar Király előtt kint lesznek a gömbök idén is.

November 23-án érkezik a város karácsonyfája, amit a felállítás után kezdenek fényekkel díszíteni, addig szeretnének végezni a többi fény szerelésével. A munka mintegy 80 százalékával már végeztünk és időben vagyunk. Elkezdtük a belvároson kívüli díszítéseket is és mindenhol elkészülünk a munkával advent első hétvégéjéig – mondta Vörös Tamás.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.