Hírek
2015. December 04. 14:30, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Idén is várja a tartósélelmiszer- és játékadományokat a Mikulásgyár
Az Ötvenhatosok terén, több vidéki gyűjtőponton, valamint az ország összes postai hivatalában idén is várja a tartósélelmiszer- és játékadományokat a Mikulásgyár
- hangzott el a jótékonysági akció pénteki megnyitóján a program központi, budapesti helyszínén.A Mikulásgyár elsősorban tartósélelmiszereket, tisztító és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat vár - mondta el Zsolnai Endre, a kezdeményezés főszervezője.
Hozzátette: idén az Ötvenhatosok téri állandó és központi gyűjtőpont mellett a Reál Élelmiszer üzletlánc kijelölt boltjaiban, a Lurdy Házban, a Kanizsa, Kaposvár, Szeged, Szolnok és Zala Plazában, a MozgóMozi 15 vidéki állomásán, az ország összes posta hivatalában pedig Mikulásgyár címzéssel december 4. és 20. között lehet leadni az adományokat.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az akció a jó módban élő gyerekekről is szól. Bennük már fiatal korban fontos tudatosítani, hogy a már nem használt, de jó állapotú játékaik felajánlásával ők is tehetnek azért, hogy másoknak ne kelljen minden nap nélkülözniük - tette hozzá.
Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó, az idei év háziasszonya kiemelte: bízik benne, hogy ebben az évben a gyűjtés meghaladja majd a tavalyi rekordot, és több mint 350 ezer családnak lehet szebb karácsonya.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:31, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor nagyon megdicsérte saját kormányzását
A miniszterelnök szerint Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában.
2025. November 15. 08:37, szombat | Belföld
Magyar Levente: a tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben
2025. November 15. 08:36, szombat | Belföld
A nemzeti konzultáció kitöltését kéri a miniszterelnök
Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről - véli Orbán Viktor.
