Hírek
2022. Július 29. 12:04, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Így változik a fehérvári parkolás augusztus 1-jétől - szombaton 12 óráig működik majd a fizetőparkoló rendszer
Augusztus 1-jétől a közterület használat díjai mellett a parkolási díjak is változnak.
Ezeket évek óta nem emelték Székesfehérváron, azonban a háborús helyzet okozta infláció sajnos városunkat sem kerülte el, és nem tarthatóak fenn tovább a jelenlegi árak.
A legjelentősebb változás a történelmi belvárosban, azaz a kiemelt parkolási övezetben lesz.
A lakossági bérlettel továbbra is lehetőségük lesz a történelmi belvárosban élőknek a lakásuk környékén parkolni. A behajtásra és várakozásra is jogosító lakossági bérletet az első autóra évente 6000 forintért, a második autóra pedig évente 10.000 forintért lehet majd kiváltani. Továbbra is lesz lehetőségük vendégkártyát kiváltani a történelmi belvárosban élőknek, azonban ez csak behajtásra jogosít majd 2023. január 1-től, a parkolás és várakozás a kiemelt várakozási övezetben óránként 900 forintba kerül majd, 0-24 órás időintervallumban. A történelmi belváros szűk utcáiban így enyhíteni lehet a parkolási problémákat. A behajtási engedély, melyet az belvárosi üzlettulajdonosok vagy a belvárosban különböző szolgáltatásokat végzők válthatnak ki, díjmentes lesz – viszont ez parkolásra nem jogosít!
Ugyancsak jelentős változás lesz, hogy – meghallgatva a lakossági kéréseket – az ingyenes parkolás csak szombaton déltől kezdődik és hétfőn reggelig tart majd. Az új szabályozás – a belvárosi kiemelt zóna kivételével – az összes parkolási zónára vonatkozik 2022 augusztus 1-jétől.
Az egy óra ingyenes parkolási lehetőség továbbra is megmarad a II-es övezetben, és NFC kártyával szombaton is lehetséges lesz egy órányi ingyenes parkolásra a sárga zónában.
Az NFC kártyát, azaz elektronikus parkolási kártyát a Városgondnokság parkolási ügyfélszolgálatán lehet kiváltani. Az I-es, a II-es és a III-as övezetben a parkolási díjak is emelkednek augusztus 1-jétől.
A várakozási díj zónák szerint (időkorlát nélkül):
Kiemelt várakozási övezet 900, Ft/óra (csak engedéllyel)
I. várakozási övezet 480,- Ft/óra
II. várakozási övezet 360,- Ft/óra
III. várakozási övezet 240,- Ft/óra
autóbuszoknak 720,- Ft/óra
Behajtási engedély a kiemelt várakozási övezetbe - DÍJMENTES
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:29, szerda | Életmód
XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren
Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is
