Hírek
2014. November 13. 11:35, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI | Fotó: maltai.hu
Iszapömlés - Máltai szeretetszolgálat: minden adományt a károsultakra fordítottak
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat cáfolta, hogy a 2010-ben történt kolontári vörösiszapömlés után az iskolás gyermekek között szervezett "százforintos" adománygyűjtő akcióban befolyt összegből 10 millió forint eltűnt volna. A szeretetszolgálat csütörtökön az MTI megkeresésére leszögezte: az adományokból egyetlen forintot sem fordítottak saját kiadásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is megerősítette: a szeretetszolgálat a teljes összeget a károsultakra fordította.
A Népszava szerdán az Emmi által megjelölt források adataira hivatkozva írta, hogy a százforintos gyűjtőakció során 73 millió forint gyűlt össze, viszont a lap összesítése szerint csak 62 millió 630 ezer forint adományt osztottak szét.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy a katasztrófa után az Emmi (akkor még Nefmi) az ország iskoláiban gyűjtést hirdetett az elöntött településeken élő gyerekek javára. A tárca a az akció lebonyolítására a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot kérte fel.
Az akció hivatalos lezárásáig, 2010. november 23-áig több mint 73 millió forintot fizettek be a számlára, a határidőn túli befizetésekkel együtt pedig végül 75,1 millió forint gyűlt össze. Az első segélyeket még 2010 karácsonya előtt kifizették - írták. A vörösiszap által elöntött házakban élő gyerekek fejenként 230 ezer forintot kaptak, a három településen élő többi gyerek pedig 10-10 ezer forintot kapott. Mindez összesen 64,9 millió forintot tett ki.
A fennmaradó 10,2 millió forintot "az élet újraszervezése során" 2013 nyaráig használták fel. A három település iskoláinak felső tagozatosai 2012-ben (48-an) Erdélybe, 2013-ban (47-en) a Délvidékre utazhattak egyhetes nyaralásra. Az egyhetes határon túli táborozás utazással és teljes ellátással számított költsége egy gyermekre mintegy 60 ezer forintot jelentett, vagyis a táborok 2,6 millió és 2,9 millió forintba kerültek.
A gyűjtésből származó további 4,7 millió forintból a devecseri kastélyparkban játszóteret alakítottak ki - írta a szeretetszolgálat, hozzátéve: "az iszapömlés után ez volt az olyan közösségi helyszín, amit a katasztrófa után birtokba vehettek a városban élő gyerekek".
A szeretetszolgálat másfél évig tevékenykedett a katasztrófa helyszínén, ez idő alatt 27 segélyprogramot valósított meg, közülük egy volt a minisztériummal közösen lebonyolított "százforintos" gyűjtőakció - olvasható a közleményben.
A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt, tíz ember meghalt, mintegy százhúszan kerültek kórházba, több száz ház vált lakhatatlanná. Az anyagi kárt több tízmilliárd forintra becsülték.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:31, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor nagyon megdicsérte saját kormányzását
A miniszterelnök szerint Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában.
2025. November 15. 08:37, szombat | Belföld
Magyar Levente: a tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben
2025. November 15. 08:36, szombat | Belföld
A nemzeti konzultáció kitöltését kéri a miniszterelnök
Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről - véli Orbán Viktor.
