Hírek
2015. November 09. 07:23, hétfő |
Külföld
Forrás: Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Iszlám Állam - készül a Pentagon a légicsapások fokozására
Miközben az Egyesült Államok az Iszlám Állam (IÁ) elleni légicsapások fokozására készül Szíriában,
a nyugati szövetségesek részvétele korlátozott, a dzsihadista szervezet elleni katonai fellépés elején aktívnak mutatkozó arab országok pedig jórészt eltünedeztek - írta vasárnapi beszámolójában a The New York Times című amerikai napilap.
Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Jordánia harci gépeinek nagy részét az Irán által támogatott síita húszi lázadók elleni harcra csoportosította át. Bahreini repülőgépek utoljára februárban, a jordániaiak augusztusban támadtak Szíriában, az omániak pedig járőröznek ugyan, de a szerepük szerény.
A nyugati szövetségesek, köztük a franciák és az ausztrálok hajtottak ugyan végre csapásokat Szíriában, de tűzerejüket főleg Irakra összpontosítják. A britek csak az utóbbi országban támadnak, Szíriában csak felderítő repüléseket hajtanak végre, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök pedig választási kampánya során hazája harci gépeinek visszavonását ígérte.
Emellett a szövetségesek egyike sem akar az Egyesült Államokhoz hasonlóan repülőket állomásoztatni a törökországi incirliki bázison, ami pedig a jóval rövidebb repülési távolság miatt jelentősen megkönnyíthetné számukra a támadások indítását.
A lap által közölt összesítés szerint az Egyesült Államok arab és a nyugati szövetségesei Szíriában a 2700 légicsapás 5 százalékát, Irakban pedig a 5100 támadás 30 százalékát hajtották végre.
A Perzsa-öbölben 2007 óta először nem tartózkodik amerikai repülőgép-hordozó; a Theodore Rooseveltet, amelynek harci gépei a légicsapások 10 százalékát hajtották végre, október elején karbantartásra visszarendelték. Franciaország csütörtökön jelentette be, hogy a hiány pótlására a térségbe vezényli egyetlen repülőgép-hordozóját. Ilyen osztályú amerikai hadihajó december közepén érkezik ismét a régióba.
Charles Brown tábornok, az IÁ elleni légi hadjárat parancsnoka a lapnak elmondta, hogy a légicsapások kiterjesztése az elkövetkező napokban Rakka, a dzsihadista szervezet székhelye környékén várható, ahol újonnan felfegyverzett kurd és arab egységek kísérelnek meg előrenyomulni. Ugyancsak fokozzák a támadásokat az IÁ olajlétesítményei, bombagyárai és egyéb kulcsfontosságú létesítményei ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 08:40, szombat | Külföld
Ukrajnai háború - Ukrán elnök: Oroszország Cirkon hiperszonikus rakétával mért csapást Ukrajnára
Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen
2025. November 15. 08:35, szombat | Külföld
A lengyel elnök újraaktiválná a V4 csoportot
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
