Hírek
2013. Július 26. 11:14, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Jóval fiatalabbak lehetnek a marsi meteoritok, mint korábban gondolták

A korábban feltételezettnél jóval fiatalabbak, hozzávetőleg kétszázmillió évesek lehetnek a Földre hullott marsi meteoritok - derítették ki amerikai, kanadai és brit tudósok.
Korszerű, energiasugaras módszerrel vizsgálták meg egy, a vörös bolygóról származó kőzet összetételét.
z első marsi meteorit 1815-ben Franciaországban, Chassigny mellett csapódott a Földbe. Azóta mintegy hatvan darabot találtak a világ különböző pontjain, összsúlyuk száz kilogramm körül van. Kémiai összetételük alapján következtettek arra, hogy a Marsról származnak: az eredetileg a vörös bolygón keletkezett kövek valamilyen hatásra kilökődtek a világűrbe, majd hosszabb-rövidebb bolygóközi utazás után a Földnek ütköztek.
A tudósok véleménye azonban erősen megoszlik azt illetően, hogy mikor formálódhattak ki. Vannak, akik négymilliárd évesnél idősebbre, mások kétszázmilliónál fiatalabbra teszik a marsi meteoritok korát. A pontos adatnak azért lenne jelentősége, mert tisztább és részletesebb képet alkothatnának belőle a Mars keletkezéséről és fejlődéséről, a vulkáni eredetű kéreg kialakulásáról.
A Nature című tudományos magazin legfrissebb számában közzétett tanulmány szerint a vörös bolygó viszonylag fiatal vulkánikus kéreggel rendelkezik, ám a felső réteg alatt ősi, jobbára inaktív köpeny húzódik. Ebből adódóan a Földön talált, vulkáni tevékenység által formált meteoritok nagyjából kétszázmillió évesek lehetnek, ám némi igazuk azoknak is van, akik sokkal idősebbnek gondolják a köveket.
"Képzeljünk el egy házat, amelynek a felhúzásánál négymilliárd éves köveket használtak, de magát az épületet kétszázmillió évvel ezelőtt emelték. Márpedig egy ház korát annak alapján határozzuk meg, hogy mikor épült" - magyarázta Kevin Chamberlain, a Wyomingi Egyetem geokronológusa, a tanulmány szerzője.
Társaival az ötödik legnagyobb, NWA 5298 jelzésű, 2,98 kilogrammos marsi meteorit kristályait elemezte. Sugárnyalábokkal bombázták a parányi, 1-20 mikronnyi mély, illetve széles repedésekből kiemelt sziklaszilánkokat. (A mikron a méter egymilliomod része.)
A kutatók a mintákban található izotópokra összpontosítottak. A radioaktív izotópok az idők során ugyanis felbomlanak, más elemekké alakulnak át, az utóbbiak arányából - jelen esetben az uránéból és az óloméból - pedig megállapítható a kőzet kora.
Górcső alá vonták a meteoritban elkülönített ásványi anyagok szerkezetét is. A fiatalabb elemek belső felépítése erősen eltorzult, jeleként annak, hogy a valószínűleg kozmikus ütközés hatására bekövetkezett kilökődéskor óriási nyomásnak voltak kitéve. A régebbi anyagok ellenben megőrizték kristályos szerkezetüket.
Az utóbbi, lávafolyás eredményeként képződött ásványok korát 187 millió évesre becsülték a tudósok, azzal a kiegészítéssel, hogy a mélyen a felszín alatt rejtőző rétegekben olyan ősi kémiai nyomelemeket is találtak, amelyek többé-kevésbé egyidősek lehetnek a Naprendszerrel.
"Négymilliárd éves maga a forrásanyag lehet, amely a vulkánikus tevékenység nyomán megolvadt, lehetővé téve, hogy kiformálódjanak belőle a meteoritban felfedezett kristályok" - közölte a geokronológus, aki ugyancsak fontosnak nevezte, hogy bizonyítékot szereztek arra: a Mars geológiai értelemben - kozmikus időléptékkel mérve - még a közelmúltban is fölöttébb aktív volt.
Az ütközésnek kitett, "fiatal" meteoritelemek vizsgálatából a kutatók feltételezik, hogy a marsi kő körülbelül 22 millió évvel ezelőtt lökődhetett ki és indulhatott útnak a Föld felé.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.
2025. Október 01. 07:44, szerda | Belföld
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem és a BMW Debrecen
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Debrecen, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón.
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.