Városlista
2025. november 16, vasárnap - Ödön

Hírek

2017. November 05. 10:46, vasárnap | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

KECSKEMÉTEN IS GYŐZNI TUDOTT AZ ALBA FEHÉRVÁR

KECSKEMÉTEN IS GYŐZNI TUDOTT AZ ALBA FEHÉRVÁR

A Minszk után a Kecskemétet is legyőzte az Alba Fehérvár, ráadásul idegenben. A bajnok Simpson vezetésével, és remeklésével győzött 89-75-re.

KTE-Duna Aszfalt – Alba Fehérvár 75–89 (19–23, 17–18, 21–25, 18–23)

A bb1.hu tudósítása:

Újra farkasszemet nézett egymással az előző kiírás két negyeddöntőse. Pongó Máté kosarára villámgyorsan 9-0-val felelt az Alba. Sok eladott labdája volt a Kecskemétnek, Simpson ellenállhatatlan volt - hét perc alatt 4/4 triplánál járt -, Thompson próbálta meg tartani vele a lépést. Mindkét csapat jól dobott, az első negyed után 19-23 volt az állás.

Harris szerzett labdát, majd kosarat a második etap elején. A folytatásban hamar kétszámjegyűvé vált a különbség. A hajrához közeledvén Karahodzsics kosaraival araszoltak előre a hazaiak. Az utolsó percben, 36-41-nél időt kért Dzunics. Újabb kosár már nem született a szünetig. Érdekesség, hogy az első húsz percben ezúttal a Lóránt-Keller centerpáros nem villogott, ketten együtt 5 pontot és 4 lepattanót hoztak össze az első félidőben.

A bajnok jött ki jobban az öltözőből, és visszaállította a közte tizet, sőt növelte is a különbséget. Simpsonra nem volt ellenszerük a liláknak, 57-66-ról indult a záró felvonás.

A negyedik negyedet is megnyerte öt ponttal a bajnok, úgy tűnik tehát, hogy a sérülések visszatérésével újra kezd összeállni a Fehérvár, amely végül tizennégy pontos, magabiztos és megérdemelt győzelmet aratott.

KTE-Duna Aszfalt – Alba Fehérvár 75–89 (19–23, 17–18, 21–25, 18–23)
Alba: Hill 14/3, Simpson 32/15, Harris 9, Lóránt 9, Keller Á. 12/3. Csere: Kovács Á. 8, Fenner 3, Horton -, Keller I. 2, Filipovity -.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport

Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz

Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.

2025. November 16. 08:30, vasárnap | Sport

Magyar-ír - Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.

2025. November 14. 10:04, péntek | Sport

Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a TippmixPRO Zemplén ralin!

Élménybeszámoló Juhász Csabitól a kalandos raliról…