Hírek
2017. December 19. 10:20, kedd |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
KÉTSZER IS VEZETETT A VOLÁN INNSBRUCKBAN, AHOL VÉGÜL EGY PONTOT SZERZETT
Jól indult a Fehérvár AV 19 EBEL-találkozója a felsőház végéhez tartozó Innsbruck otthonában, mivel hamar két gólos vezetést szereztek Kógerék.
A második harmad - ahogy szombaton a Bolzano ellen - most sem sikerült, mivel egyenlítettek az osztrákok. Aztán Hári góljára is jött a válasz. Végül szétlövéssel győzött az Innsbruck. A Volán egy helyet előrelépve a tizedik az EBEL-ben.
Kísértetiesen hasonlított a meccs eleje a Bolzano elleni hazai derbihez. A Volán nyolc és fél perc alatt ezúttal két góllal ment el. Előbb Luttinnen asszisztja nyomán Uotila talált be, majd Vidmar váltotta gólra a második fehérvári emberelőnyt.
A második harmadban záporoztak a lövések Carruth kapujára és bőséggel kapta az emberelőnyöket az Innsbruck. A harmincegyedik percben szépítettek, majd emberelőnyös szituációban a játékrész hajrájában egalalizáltak az osztrákok, akik tizennyolc kapura lövést zúdítottak a fehérvári ketrecre, míg a Volán csak háromszor próbálkozott.
Jól indult a harmadik harmad: a hazaiaktól Pedevilla végleges fegyelmivel elhagyta a jeget, kettős emberelőnyből pedig Hári János szerzett ismét vezetést a Fehérvár AV 19-nek. Sajnos ez - ismét - csak átmeneti előny volt, kevesebb mint másfél perc múlva egyenlített az Innsbruck. Kissé fukarkodtak a fehérváriak a kapura lövésekkel, a rendes játékidőben 39-20 volt a sógorok javára. Ezzel együtt is jöhetett a hosszabbítás, de az öt perc alatt csak egy-egy sikertelen kapuralövést jegyezhettünk fel.
Jött a szétlövés, amelyben az osztrákok bizonyultak jobbnak. A Fehérvár AV 19 egy helyet előrelépve a tabella tizedik pozícióját foglalja el, nyolc pontra került a hatodik helytől, amelyet éppen az Innsbruck foglal el.
A Fehérvár AV 19 kedden már Bolzanoban játszik, majd csütörtökön itthon vághat vissza az Innsbrucknak.
Innsbruck - Fehérvár AV 19 4 - 3 (0-2) (2-0) (1-1) (0-0)
Gól: Schramm, Bishop, Yogan (2) ill., Utolia, Vidmar, Hári
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 30. 07:16, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 29. 15:00, hétfő | Sport
Vb-2026 - Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap
2026. Június 27. 06:40, szombat | Sport
Vb-2026 - A franciák simán nyerték a norvégok elleni csoportrangadót
A legutóbb ezüstérmes francia válogatott 4-1-re legyőzte a tartalékosan felálló norvég csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság I csoportjának bostoni mérkőzésén, így elsőként jutott tovább,
