Hírek
2012. Február 14. 07:50, kedd |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Kevés magyar szurkoló tarthat a csapattal
Az MKB Veszprém vezetőedzője, Mocsai Lajos szerint nehéz helyzetben vannak, de hétfőtől gőzerővel készülnek a Csehovszi Medvegyi elleni csütörtöki mérkőzésükre a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
A B csoport második helyén álló együttes szakvezetője azután beszélt erről az MTI-nek, hogy a Veszprém szombaton 24-21-re kikapott a jól hajrázó lengyel Kielcétől, és most először fordult elő történelme folyamán, hogy sorozatban két hazai találkozóját veszítse el a legrangosabb európai kupasorozatban.
„A Csehov kilencven százalékban megegyezik az orosz válogatottal, és van még plusz két-három jó játékosa. Nagy lövőerővel rendelkeznek, de az orosz iskola ellen is fel lehet készülni. Szerdai elutazásunkig négy edzésünk lesz” – mondta a vezetőedző. Hozzátette: a delegációt 250-en kísérték volna el, de a Malév leállása miatt alig lesz szurkolójuk a csehovi mérkőzésen. A csapat Bécsen keresztül utazik Oroszországba, a találkozó magyar idő szerint csütörtök 16 órakor kezdődik.
A két együttes első, október 22-i veszprémi mérkőzésén a hazaiak 24-22-re nyertek. Lényeges lesz a továbbjutás szempontjából, hogy az MKB az egymás elleni összevetésben jobb lesz-e a Medvegyinél. Ha nem, akkor van olyan verzió, amely alapján a magyar bajnok nem jut tovább a nyolcaddöntőbe.
Amennyiben a Veszprém pontot szerez vagy úgy kap ki Csehovban, hogy az egymás elleni eredmények alapján jobb, mint az orosz gárda – ez egygólos vereséget vagy minimum 23 lőtt találat mellett kétgólos vereséget jelent –, akkor biztosan továbbjut.
A Veszprém az utolsó körben, február 25-én a listavezető, már biztos továbbjutó spanyol Atlético Madridot fogadja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
2025. November 16. 08:30, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
2025. November 15. 08:44, szombat | Sport
Vb-selejtezők - Az ír kapitány szerint van esélyük a győzelemre Budapesten
2025. November 14. 10:04, péntek | Sport
Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a TippmixPRO Zemplén ralin!
Élménybeszámoló Juhász Csabitól a kalandos raliról…
