Hírek
2012. Május 06. 14:11, vasárnap |
Sport
Forrás: mno.hu / MTI
Kinyitott a Tüskecsarnok
Tizenhat évi kényszerszünet után szombaton – még ha csak részben is, de – birtokba vehették a lágymányosi Tüskecsarnokot a sportoló gyerekek és felnőttek.
„Végre sportos csatáktól, küzdelemtől, gólörömtől és lelkes szurkolástól hangos az a csarnok, amelyik 16 éve üresen állt. Az előzetes ütemtervnek megfelelően már zajlik a Tüskecsarnok befejezésének tervezése, de maga az építkezés csak jövő év elején kezdődik. Szerettük volna, ha addig, vagyis a munkák tényleges elkezdéséig is megtelik élettel a lágymányosi létesítmény, ezért a Nemzeti Sportközpontok a következő hónapokban bérbe adja a csarnokot, amelyben mostantól jégpálya üzemel” – nyilatkozta Vígh László kormánybiztos a Nemzeti Sportközpontok sajtóanyaga szerint.
A Tüskecsarnok beruházása 1993-ban indult, eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti Expóra épült, de azóta sem készült el. Idén március végén döntött a kormány arról, hogy folytatódhat a több mint másfél évtizede félkész állapotban, üresen álló Tüskecsarnok építése. A munkák várhatóan 2014-re fejeződnek be, a beruházás 5,9 milliárd forintba kerül. „Elképzeléseink szerint a Tüskecsarnok 2014-től az egyetemi és főiskolai sportélet budapesti fellegvára lesz. A hallgatók mellett természetesen az élsportolók, valamint a sportos közegben kikapcsolódni vágyó budapestiek is élvezhetik majd a létesítmény szolgáltatásait” – tette hozzá a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
2025. November 16. 08:30, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
2025. November 15. 08:44, szombat | Sport
Vb-selejtezők - Az ír kapitány szerint van esélyük a győzelemre Budapesten
2025. November 14. 10:04, péntek | Sport
Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a TippmixPRO Zemplén ralin!
Élménybeszámoló Juhász Csabitól a kalandos raliról…
