Hírek
2013. Szeptember 27. 12:41, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Kirabolta, zsarolta társait három veszprémi középiskolás
Csoportosan elkövetett rablás bűntette, valamint zsarolás és személyi szabadság megsértésének minősített esete miatt emelt vádat három fiatalkorú ellen a Veszprémi Járási Ügyészség.
A vádirat szerint a fiatalok a bűncselekményeket 2012 novembere és 2013 februárja között, az egyik szakképző iskola évismétlő diákjaként, két fiatalabb osztálytársuk sérelmére követték el.
A főügyészség azt írta: a három diák kifigyelte, hogy az iskolai büféből távozó egyik osztálytársuknál pénz van, hátrafeszítették a kezét, és erőszakkal elvették 300 forintját. Később zsarolással - veréssel fenyegetőzve - külön-külön is szereztek pénzt tőle.
Az ügy másik sértettjébe előbb hamis, fenyegető tartalmú üzenetekre hivatkozva kötöttek bele, majd az egyik óraközi szünetben a mellékhelyiségébe rángatták, ott szidalmazták és bántalmazták. Egy hónap elteltével felszólították, hogy a bulizásukhoz vigyen nekik fejenként ezer forintot, különben megverik; a sértett a fenyegetés hatására másnap átadta a pénzt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 09:10, szerda | Kék hírek
Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.
2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek
Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.