Hírek
2018. Június 20. 13:30, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Kisbuszt kapott az élelmiszermentéshez a Smart Grant Alapítvány
Mintegy 3,5 millió forint értékű Mercedes Viano kisbuszt vehetett át a Smart Grant Alapítvány szerdán a Fehérvár Travel Köszhasznú Alapítvány a Rászorulókért támogatásának köszönhetően.
A jármű segítségével hatékonyabban működtetheti majd élelmiszermentési programját a Smart Grant.
A Smart Grant Alapítvány 10 éve alakult meg, célja a Székesfehérvár és térségében élő hátrányos helyzetű családok megsegítése.
Ruff Tamás, a Smart Grant Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy évek óta országos élelmiszergyűjtő akciókban vesznek részt, elsősorban a Magyar Élelmiszerbank egyesületnek köszönhetően. Éves szinten több tonnányi élelmiszert gyűjtenek, mentenek meg és továbbítják a hátrányos helyzetű családok számára.

A Smart Grant Alapítvány munkatársai hetente fogadják a Bátky Zsigmond utca 5. szám alatti irodájukban a rászorulókat és az élelmiszereken túl ruhával, bútorokkal és egyéb eszközökkel is segítik őket. A háttérfeladatok elvégzésében jó szolgálatot tesz majd a Fehérvár Travel alapítványának adománya, hiszen a kisbusz segítségével olyan jellegű adományokat is tudnak majd gyűjteni, amire eddig nem volt lehetőség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
