Hírek
2013. Március 09. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kitolnák az árfolyamgátat
Alaposan átírná az árfolyamgát szabályait a pénzügyi felügyelet. Javaslata szerint a programba még évekig jelentkezhetnének az adósok, sőt többször is részt vehetnének benne. Ezek a módosítások a bankoknak és az államnak is pénzbe kerülnének – írja a Magyar Nemzet.
Hitelük törlesztése során akár több alkalommal is igénybe vehetik majd a devizaadósok az árfolyamgátat, ha a kormány elfogadja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ez irányú javaslatait. A hárompontos tervezetet Szász Károly, a PSZÁF elnöke a napokban juttatta el a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz.
Binder István, a felügyelet szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta: a javaslatokat többek között az indokolta, hogy az árfolyamrögzítés jelenleg legfeljebb öt évre nyújt védelmet, miközben a kölcsönök hátralévő futamideje átlagosan 12 év. Mivel a fizetésképtelenség problémája még hosszú évekig elhúzódhat, helyesebb lenne, ha az adósok március 29. után is dönthetnének úgy, hogy élnek ezzel a lehetőséggel.
Ráadásul a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint a rögzítés legfeljebb 2017 közepéig tarthat, azt követően el kell kezdeni a gyűjtőszámlán található tartozás visszafizetését. Ez viszont azt eredményezi, hogy az idén belépett ügyfelek már csak alig több mint 50 hónapig élhetnek ezzel a lehetőséggel.
A felügyelet javaslata a 2017-es határidőt eltörölné, és lehetővé tenné, hogy az adósok öt évig vegyenek részt a programban, függetlenül attól, hogy mikor lépnek be. Ez a módosítás természetesen nem érintené azt a kitételt, hogy az árfolyamgátat legalább három évig igénybe kell vennie az ügyfélnek, azután viszont bármikor kiléphet belőle.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Belföld
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.