Hírek
2018. Március 10. 17:07, szombat |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Kiválasztotta a zsűri a 12 döntőst a IX. Fehérvári Versünnep válogatóján
Harmincöt diák érkezett szombaton a Szent István Művelődési Házba, hogy megmérettesse magát a válogatón és tagja lehessen annak a 12 fős csoportnak,
akik április 21-én a Versünnep döntőjében szerepelhetnek. A zsűri döntése alapján Baráth Eszter Adrienn, Bakó Fanni, Ferenczy-Nagy Boglárka, Jenei Márton, Jónás Olivér, Kerényi Réka, Mátics Anna, Nyári Ádám, Somos Máté, Szűcs Panna Villő, Tóth András Bence és Varga Eszter jutott a fináléba.
Kilencedik alkalommal szervezte meg a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve a Fehérvári Versünnepet.
A tehetséggondozó versenyt 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum együttműködő partnereivel, az ötletgazda Varga Sándor volt. A Fehérvári Versünnepen az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt. Ezúttal is nagy érdeklődésre számítottak a szervezők, ami be is igazolódott, hiszen 35 diák érkezett a válogatóra, hogy meggyőzze a zsűrit tehetségéről.

Köszöntőjében Mészáros Attila alpolgármester kiemelte, hogy a Versünnep nem csak a válogatóról és a döntőről szól, hanem a város életében meghatározó kulturális mozgalommá nőtte ki magát az elmúlt kilenc évben.
„Harmincöt fiatal jelentkezett a mostani Versünnepre, ez is mutatja, hogy van igény a fiatalokban arra, hogy magyar irodalommal, kultúrával foglalkozzanak. Erre kiváló lehetőséget biztosít a versenyt követő, hagyományos nyári Varga Sándor Verstábor is.” - tette hozzá. Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte azt is, hogy a fiatalok számos városi rendezvényen segítik fellépésükkel az ünneplést.
Az idei évben 12 diák jutott tovább a Fehérvári Versünnep döntőjébe: Baráth Eszter Adrienn, Bakó Fanni, Ferenczy-Nagy Boglárka, Jenei Márton, Jónás Olivér, Kerényi Réka, Mátics Anna, Nyári Ádám, Somos Máté, Szűcs Panna Villő, Tóth András Bence és Varga Eszter.
A IX. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke volt, mellette Závodszky Noémi színésznő, Keller János színész,Tornyai Gábor plébános és Vakler Lajos újságíró is helyet kapott a zsűriben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
