Városlista
2026. július 21, kedd - Dániel

Hírek

2019. Augusztus 16. 10:39, péntek | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

Kovács István hosszabbított és Vidi-győzelmet vár szombaton

Kovács István hosszabbított és Vidi-győzelmet vár szombaton

A Diósgyőr ellen folytathatja sorozatát az NB I-ben eddig hibátlan MOL Fehérvár.

A borsodiak egy vereséggel és egy győzelemmel kezdték az idényt. A Vidivel jövő nyáron lejáró szerződését szerdán meghosszabbító Kovács István elégedett csapata bajnoki rajtjával.

Kovács István 2012 januárja óta játszik Fehérváron, jövő nyáron lejáró szerződését most meghosszabbította a Vidinél. Ezzel eldőlt, hogy a középpályásra továbbra is hosszabb távon számíthat Marko Nikolics vezetőedző, aki tavaly szinte minden mérkőzésen lehetőséget adott neki. A két heten indult szezonban is mindkét eddigi meccsen kezdőként lépett pályára Kovács István, így kivehette részét a Kaposvár és a Puskás Akadémia elleni győzelemből is.
„Fontos volt, hogy jól kezdjük a bajnokságot azután, hogy a nemzetközi porondon sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Szeretnénk a riválisokra olyan terhet rakni, hogy folyamatosan hozzuk a mérkőzéseket, ezzel az ő folytatásukat is megnehezítve – gondolok itt elsősorban a Ferencvárosra, de persze a többi magyar csapatra is. A tavalyi szezon első felében rengeteg pontot hullajtottunk, ezt a hibát nem szeretnénk megismételni. Tény és való, ilyen szempontból könnyebbség, hogy nem szerepelünk most már a nemzetközi színtéren.”

A középpályás megemlítette, tavaly kétszer is győzött a DVTK a Vidi ellen, van tehát miért visszavágni.
„Nagyon szép, szórakoztató focit játszik a Diósgyőr Fernando Fernández irányításával, ugyanakkor a mi célunk elsődlegesen az eredményes játék, és ha jönnek a sikerek, ahogy az első két fordulóban, akkor lehetőség nyílik a szép futballra is.”

A MOL Fehérvár – DVTK mérkőzés szombaton 19.30-kor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban.

szekesfehervar.hu

Címkék: labdarúgás, MOL Vidi

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport

El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra

Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.

2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport

Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban

Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.

2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport

Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport

Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.