Hírek
2018. Március 09. 10:51, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Közgyűlés - elektromos töltőoszlopok,idősotthoni program, útfelújítások

Tizenkettő elektromos töltőoszlop telepítéséről, a Nagy Sándor Városi Idősotthoni Program elindításáról, rendezvények támogatásáról és Csitáry G. Emil emléktáblájának elhelyezéséről is döntött
péntek reggeli ülésén Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése. Kiválasztotta a testület a Kégl György utca felújításának a kivitelezőjét és döntöttek arról, hogy a Sóstón is kezdődhetnek állami forrásból az út és járdafelújítások.
Nyugdíjba megy a Hosszúsétatéri Óvoda vezetője
A testületi ülés elején Kulbertné Virág Zsuzsanna, a Hosszúsétatéri Óvoda igazgatójának decemberi nyugdíjba vonulásához szükséges döntést hozta meg a testület.
Emléktábla készül a legendás fehérvári polgármester tiszteletére
A tervek szerint augusztus 18-án avatják majd fel Csitáry G. Emil emléktábláját egykori lakóházának falán, a Fő utca 2 szám alatt. Székesfehérvár 1931 és 1941 közötti polgármesterének domborművét Pintér Balázs szobrászművész készíti, akinek megbízásáról is döntött a város képviselő-testülete.
Elindul a Nagy Sándor Idősotthoni Program
Több mint kétmilliárd forintos önerővel Székesfehérvár elindítja a Hidaskürti Nagy Sándor Városi Idősotthoni Programot, melynek keretében még idén elkezdődik egy új 150 férőhelyes új idősotthon tervezése a Rádió utcában, a Farkasvermi úti otthonban a gépészeti rendszer és a teljes villamos hálózat megújul, továbbá hőszigetelés és nyílászáró csere lesz, a Rákóczi úti otthonban pedig a felújítás mellett bővíti is az otthont a város.
Rendezvényeket is támogatott a testület
Április 6-án ismét Székesfehérváron lesz a Megyekorzó, ahol a megyében előállított kézműves termékeket lehet termelőktől vásárolni. A rendezvényt infrastruktúrával támogatja a város. Augusztus 16-án Velencéről indul a Tour de Hongrie mezőnye, megkerülik a tavat és a Vértes felől jön Székesfehérvárra a mezőny. A városban nem csak egy sima befutó lesz, hanem egy körpályán hosszabb ideig is látható lesz a mezőny. A látványos verseny fehérvári programjainak megrendezéséhez hétmillió forinttal járult hozzá Székesfehérvár. A XI. Kert Expó április 21-22-én lesz a Bregyóban, melyet ötszázezer forinttal támogat az önkormányzat, a Fezen fesztivált pedig húszmillió forintos kamatmentes, visszatérítendő támogatással segíti a város.
Fejlesztik a gyermekjóléti szolgálatot
Nem csak az új 150 fős idősotthon építését is tartalmazó Nagy Sándor Városi Idősotthoni Programról, hanem a gyermekjóléti szolgálat fejlesztéséről is döntött a város képviselő-testülete. A Család- és Gyermekjóléti Központ tíz olyan szakembert foglalkoztathat a jövőben, akik az iskolákban segítik a pedagógusokat, abban, hogy a gyerekeket esetlegesen érő lelki és testi sérülésektől megóvják. Egy tavaly indult országos program mellett Székesfehérvár önerőből foglalkoztatott az iskolákat segítő szakembereket kettő státusszal.
Elektromos autó töltőket telepítenek 12 helyre a városban
Egy nagyon fontos döntést hozott a testület, miszerint 12 elektromos autó töltőt helyeznek el a város több pontján. Mint az előterjesztésben is olvasható az önkormányzat a piacnak adott lehetőséget a mostani döntéssel. Tizenegy gyorstöltő, egy pedig villámtöltő lesz. Az e-Mobil Kft. a Mátyás király körúton, a Gyümölcs utcában, a Honvéd utcában, az Erzsébet úton, a Seregélyesi úton, a Jankovics utcában és a Sütő utcában telepít töltőket, az E.ON a Gáz utcában az ARÉV Sportcsarnoknál, a Királykút lakótelepen, a József Attila utcában, az Ybl lakótelepen és a Rác utcai parkolóban létesít töltőoszlopokat.
Kezdődnek az utca- és járdafelújítások a Sóstón és a Kégl György utcában is
Két közbeszerzési eljárás is lezárult, az egyik a Kégl György utca felújítását tartalmazza a közművek teljes rekonstrukciójával együtt, a másik pedig a Sóstó környéki utcákat érinti – mondta a közgyűlés után Cser-Palkovics András polgármester. Ez utóbbi közel egymilliárdos útfejlesztési és felújítási elem, ami teljes egészében kormányzati támogatással valósul meg a következő hónapokban. A Kégl György utcában a munkálatok a mintegy egy hónap múlva esedékes szerződésaláírás után kezdődhetnek és 4-5 hónapot vesznek majd igénybe, mely miatt a közlekedők és a lakók türelmét kérjük.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.