Hírek
2016. Július 22. 14:43, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Lassabban fogyunk, de még egyelőre kevesebb a születések száma

Az év első öt hónapjában nagyobb arányban csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így a természetes fogyás 27 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest
- közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel.
Idén január és május között 36 100 gyermek jött világra, ami 616-tal, 1,7 százalékkal maradt el a 2015. január-májusitól. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-mérséklődés ennél nagyobb mértékű, 2,4 százalék volt.
Az év első öt hónapjában 53 054-en hunytak el, ami az előző évi kiugróan magas bázishoz képest 12 százalékkal, 6 967-tel csökkent. Az év mind az öt hónapjában lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban - jegyezték meg.
A születések számának visszaesése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, ezért a természetes fogyás a 2015. január-májusi 23 305-tel szemben 2016 első öt hónapjában 16 954-re mérséklődött, ami 27 százalékos csökkenést jelent.
Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 13 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal, az utóbbi 1,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,5 ezrelékponttal 4,2 ezrelékre csökkent. Az év első öt hónapjában ezer élveszületésre 4,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos növekedést jelentett az előző év január-májusihoz képest.
Ebben az időszakban is folytatódott a házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó számottevő emelkedése. A 2016 első öt hónapjában anyakönyvezett 16 292 házasságkötés 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a szökőnaphatást figyelembe véve a növekedés valamivel kisebb mértékű, 21 százalék volt.
A házasságkötési arányszám 4,0 ezrelékes értéke 0,7 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.